Egri Dohánygyár, 1976 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
érdekességek //*:j a nagyvílagbóV Alkotni- bizonyítani Az idén ismét meghirdették az „Alkotó Ifjúság” pályázatot. Ezzel összefüggésben kerestünk fel az előző évi pályázaton résztvevők közül két nyertest, hogy a most megjelenj új felhívást kiegészíthessük véleményükkel, javaslatukkal. Kérdésünk az, hogy mi a véleményük általában a pályázatokról s ezen belül az „Alkotó Ifjúság” pályázatról? Mi az amit lényegesnek, jónak tartanak benne, s mi az amit kifogásolnak, hiányolnak, és mit javasolnak e pályázat színvonalának emelése érdekében. Mérai József: — az elmúlt évi pályázaton különdíjat kapott pályamunkája, ami egy munkásportré volt. Egyáltalán maga az, hogy van „Alkotó Ifjúság” pályázat ez nagyon nagyszerű dolog. A lényegét abban látom, hogy serkenti a fiatalokat, hogy jobban tevékenyekedje- nek és nemcsak a szakmájukban, hanem azon túl is. Az lenne jó, ha a pályaművek szélesebb tevékenységi kört fognának át, mert eddig csak jóformán én lógtam ki a sorból. Mindenki szakmai dologgal indult. Talán tartalmukban is gazdagabbak lennének ezek a pályázatok egyrészt, másrészt tájékozottabbak, sokrétűbb ismeretekkel rendelkezők a fiatalok, akikre később esetleg komolyabb feladatokat fognak bízni. A munkaterületen is alkotóbb az ember munkája, ha több ismerettel rendelkezik. Amit talán javasolhatnék az, hogy nagyobb komolysággal, vagy nagyobb reklámmal — ha lehet ezt mondani — kellene megrendezni a benyújtott pályázati anyagok kiállítását, mert ez is jobban serkentené a fiatalokat. Bemutatkozhatnának egy nagyobb közönség előtt. Ugyanis a végéredmény is lényeges, pontosabban az, hogy mit szólnak a munkatársak, mi a közönség véleménye. Eddig ugyanis csendben megvolt ez a pályázat, jó volt, de nem lehetett tudni, hogy milyen is a siker, mert nemcsak az első helyezés a siker. Egy kiállításon sikere lehet olyasminek, ami esetleg nem kapott díjat. A magam példáját veszem, én festegetek, és az amit festettem nem mindegy, hogy otthon a konyhában teszem ki, vagy egy kiállító helyen, ez nagyon nagy és lényeges különbség, hogy mások is, és minél többen megismerjék az embert munkáján keresztül. Liptai Tibor: — pályamunkájára második díjat kapott (az elsőt nem adták ki), melynek lényege a LOF cigarettagyártó gépek levágófejének átalakítása. Az „Alkotó Ifjúság” pályázatról annyit mondhatok, hogy bizonyos mértékig serkentő, bár véleményem szerint még nem sikerült belőle kihozni azt, amit lehetne. Talán kevés volt az idő? Most az idén már időben le kellett adni a nevezéseket, így talán jobban lehet rá készülni. Tulajdonképpen én sem oda készítettem, és két pályaművem volt, az egyik ez, amire díjat kaptam, a másik a technikusi szakdolgozatom. Most is lehetne indulnom, bár ahhoz nincs meg minden feltételem, főleg az időm kevés. Engem most egy nagyobb lélegzetű dolog foglalkoztat, de az ilyen munkába nem lehet csak úgy belekapkodni. Az a munkám egyébként, ami a pályázaton díjat nyert, már megy a gyártáson és legjobb tudomásom szerint meg vannak elégedve vele. Ezért a munkáért a kalkulált gazdasági eredmény alapján újítási díjat is fogok kapni, hogy mennyit azt még nem tudom. Rajtam kívül több ember van itt, akik akarnak és vannak olyan elképzeléseik, amit ha megvalósítanak hasznos lehet mindenkinek. Az „Alkotó Ifjúság” pályázat lényegét is tulajdonképp abban látom, hogy a fiataloknak így is lehetőségük nyílik bizonyítani. Én például nem másoknak, hanem önmagámnak akarok bizonyítani, nekem ez fontos, lehet, hogy másnak más. Április 27-én reggel 6 órakor lelkes kis csoport gyülekezett a kapu előtt álló gyári busznál. Ez a kis csoport a „Karikás Frigyes” szocialista brigád tagjaiból valamint Czeglédi László KlSZ-tilkár- ból tevődött össze. Az idő éppen nem kedvezett a csehszlovákiai és lengyelországi kirándulásnak, de ez mit sem számított a brigád hangulatának. A cél a Rimaszombati Pipadohánygyár volt. A néA rendőr az egyirányú utcában megállít egy ellenkező irányba haladó autót: — Mondja, ■ tudja maga egyáltalán, hova kocsikázik? — Nem — ismeri be a volánnál ülő férfi —, egészen pontosad, nem tudom, de azt látom, hogy elkéstem, mert mindenki visszafelé jön már. ★ A gengszter megpróbálja felnyitni a páncélszekrényt, de nem sikerül. Végül ledobja szerszámait, megtörli izzadt homlokát és ingerülten dünnyögi: — Az ördög vigye el, hogy megkeserítik az emberek egymás életét! ★ Párbeszéd a temetkezési irodában: — Milyen osztályú temetést óhajt, monsieur? — A legolcsóbbat, negyedik osztályút. — De tudja-e, mit jelent a negyedik osztályú temetés? Azt, hogy a koszorúkat maga a halott viszi! ÉPÍTÉSZETI ÉS MŰEMLÉKVÉDELEM A SZOVJETUNIÓBAN II. Katalin cárnőnek a Moszkva melletti Caricinóban épült palotáját hamarosan restaurálni fogják. A moszkvai tanács határozatot hozott arról, hogy az épület külsejét az eredeti antik-klasszicista stílusban állítják helyre, és a művészeti főiskola rendelkezésére bocsájtják a palotát. Tragikus sorsa volt Vaszilij Bazsenov és Matvej Kazakov XVIII. századi nagy orosz építészek e befejezetlen alkotásának. 1776-tól kezdve több száz mester dolgozott tíz esztendőn át Bazsenov irányításával a monumentális művön. A már csaknem befejezett alkotás azonban nem nyerte el a cárnő tetszését. Utasítására hány perces Bánrévei útlevél vizsgálat után már Csehszlovákia területén utazott, a brigád. Déleiét 10 órára érkeztünk meg a Rimaszombati Dohánygyár épülete elé. A gyár vezetői szívélyesen fogadták a szocialista brigádot és néhány perces gyártörténeti ismertetés után bemutatták a brigád tagjainak az üzemet. Ebben az üzemben folyik a Szlovákia pipado— Venni kell néhány lottó- szelvényt — mondja a feleség. Egy belső hang azt súgja nekem... — Hogyhogy — kiált fel rémülten a férj — neked még belső hangod is 'van?!-jc — Ki hagyta helyben magát erényire, Mr. Roberts? — A saját kutyám harapot meg. — Hogyhogy? — Hát tudja, azon az estén hazafelé menet nem tértem be a sörözőbe — és ezért nem ismert rám! k Látogatási idő a börtönben. A feleség körülnéz, majd odasúgja: — Ugye jó ötlet volt a kalácsba rejtett fűrész? — De még mennyire! Holnap reggel operálnak. 'k — Sohasem találsz olyan feleséget, amilyen én vagyok! — És ki mondta, hogy olyat fogok keresni? a palotát lebontották, s az mind a mai napig nem egyéb, mint befejezetlen óriási rom. Moszkvában több mint 500 építészeti műemlék van. Ezek kivétel nélkül mind az állam védelmét élvezik. Az állam óriási anyagi eszközöket fordít a műemlékek restaurálására és fenntartására. Csupán a háború óta eltelt évek során, több tucat régi építőművészeti alkotást állítottak helyre és hoztak rendbe. Közöttük van Moszkva büszkesége, a Kreml, a mellette álló Manezs épülete, a Pus- kin-múzeum, a Lev Tolsztoj - múzeum, a novogyevicsi és több más kolostor, székesegyházak és kisebb templomok. A műemlékek többsége turisztikai nevezetességnek számít. Évről évre növekszik az irántuk megnyilvánuló érdekhány gyártása, valamint elég nagy mennyiségű filterrúd előállítással is foglalkozik a vállalat. A délutáni órákban rimaszombati városnézésre került sor, majd kürinci tónál levő dohánygyári üdülőben helyezkedett el a brigád. Nagyon kényelmes két-há- rom ágyas szobák áltak rendelkezése a brigádoknak, valamint konyha teljes felszereléssel, ahol a brigád ügyesebb tagjai elkészítették a vacsorát. Másnap reggel már hajnalban a Szepesbélai Dohánygyár irányába haladt a busz. (Szakadó esőben.) A késő délelőtti órákban, meg is érkezett szerencsésen a brigád a Szepesbélai Dohánygyárba, ahol a dohánygyár igazgatója tartott rövid ismertetést a gyár életéről. Itt megtekinte a brigád a legmodernebb olasz gyártmányú 4000-es gyártógépet valamint az Olimpia és a Delila cigaretta előállításának folyamatát. A gyárlátogatás után Za- kopáné irányába indultunk. Péntek és szombat estet Za- kopánéban töltöttük, ahol megismerkedtünk a város nevezetességeivel. Szombat és vasárnap nagyon gyönyörű idő köszöntött bennünket, melyet a brigád tagjai örömmel nyugtázták. Vasárnap reggel összecsomagolt a brigád és elindult Magyarország irányába. Szigeti Zoltán lődés. A Vörös-teret ékesíti Vaszilij Blazsennij templor például évente csaknem egy millió látogatót vonz. Moszkvában speciális igaz gatóságot hoztak létre az épí tészeti műemlékek helyreáll] tása céljából. Az igazgatósé saját műhellyel is rendelke zik. Most folyik Kosztantyii Sztanyiszlavszkij házának fel újítása, helyreállítják a orosz lakkminiatürök világ hírű fedoszkinói központjá és több más műemléket. DAMASZKUSZ MEGŐRZI ZÖLDÖVEZETÉT A damaszkuszi városatyái nemrégiben biztottságot alakítottak, amely azzal foglalkozik, hogy lehet megvédeni és megőrizni a szíriai főváros zöldövezetét. Damaszkusz a Kelet és a világ egyik legrégibb városa túlságosan kicsi lett 1,6 millió lakosa számára. Tíz év alatt megkétszereződött a lakosok száma Egy lakásban ma átlagban 6,7 személy lakik. 1975-ben Damaszkuszban annyi vizet fogyasztottak, amennyire csak 1980-ban számítottak. A város túlságosan szűk központja már nem tud megbirkózni a forgalommal. Az óváros házai nem biztosítanak normális életkörülményeket az ott lakóknak. A város peremén épülő új negyedek egyre kisebbé teszik az oázist, a háztartások és ipari üzemek szennyvizei pedig szennyezik a mezőket. A bizottság javaslatai a legsürgősebb feladatokra összpontosítanak. Mérlegelik egy duzzasztó gát tervét, amely feldúzzasztaná a Damaszkusz melletti Barada folyó vizét, és amellyel 30 000 hektárnyi területet lehetne öntözni. Az Utaiba tóhoz, amelybe most a szennyvíz legnagyobb része folyik, s ugyanakkor öntözésre is használják, a sivatag felé lefolyó csatornát építenek. A kormány egy sor rendelkezéssel nróbália korlátozni, hogy magánházakat építsenek a zöldövezet rovására. A bizottság további javaslatai elsősorban a damaszkusi óváros értékes +örtén“lmi épületeinek megőrzését, valamint a városköznontban gyalogos övezetek létrehozását és felüljárók énítését irányozzák elő, amelyeken a Jordániába és Libanonba jránvnló forgalom haind^ajna. Földalatti vasút építését is fontolgatják. A KORAI BRONZKOR GULLIVERJEI Egy észak-kaukázusi kur- gánban csaknem 5000 esztendős korú, gazdag temetkezés maradványát tárták fel. A sírt kitünően megmunkált tufalapokból állították össze. Ezek némelyikének súlya meghaladja az egy tonnát. A sírban női és férfi holttesteket találtak. Ráadásul a férfi valóságos óriás volt: 220 centiméter magasra nőtt! Ugyanitt háztartási eszközökre és aranyékszerekre is bukkantak: súlyos fülbevalókra, gyöngysorokra, vékony aranylemezekre. Érdekes, hogy a kurgán alapzatában a földön hatalmas kövekből félholdat raktak ki a sír építői: a félhold „szarvainak” egymástól való távolsága mintegy 27 méteres. Az utóbbi esztendőkben a szovjet régészek hatalmas arányú ásatásokat végeztek. 380 kurgánt tártak fel, s ezekben a szarmaták és a hunok idejéből való leleteket találtak. EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lap)a. Felelős szerkesztő: KAPOSI TJSVENTE Képek: SZIGETI ZOLTAK. Telefon: »4-44, Felelős kiadó: NOSZT1CZIUS FERENC. Megjelenik havonta egjrczer. Előfizetési dl) egy évre « focin». Szerkesztőség • UN. Egri Dohánygyár. Telefon: 1W4 Kiadja: a Heves megyei i-.aj»klítáé Vállalat. »308. Eger, Belolsnrlsi u. ■> Készített«: a Heves megyei Nyomda Vállalat Eger, Vincellériskola út 1. Igazgató: BOtYMOS JÓZSEF Akció az elnök ellen AMERIKAI FILM i John F. Kennedy választási beszédei a kilátásba helyezett politikai változásokról — rémülettel tölt el néhány gazdag és befolyásos embert, akik úgy érzik, hogy érdekeiket veszélyezteti az elnök liberális programja. Elhatározzák, hogy elteszik láb alól. Farrington, az összeesküvők egyike, gyakorlott az ilyen feladatok megszervezésében. Filmet mutat be társainak az amerikai történelem összes elnökgyilkosságáról. Két csapat, összesen hat mesterlövész készül a merényletre. A sivatagban emberalakú bábukon gyakorolnak. Az összeesküvők most már csak az alkalmas időpontra várnak, amikor a gyilkosságot elkövethetik. Kennedy maga teremti meg a tökéletes „atmoszférát” halálához, amikor elhatározza, hogy választási kampánya során Texasba is ellátogat. Most már csak bűnbakra van szükség, akire ráfoghatják a gyilkosságot. A zavaros, ingadozó baloldali agitátort, bizonyos Lee Oswaldot szemelik ki áldozatéi. De, hogy bőven legyen terhelő bizonyíték ellene, egy ál-Oswald is színre lép. A hasonmás legfőbb feladata, hogy mindenfelé nagyhangúan tudatosítsa az emberekben Lee Harvey Oswald nevét, hogy azok majd felismerjék az arcát, és személyét felforgató'eszmékkel és cselekedetekkel azonosítsák. Az elnök Dallasba érkezésének napján minden az előzetes terv szerint zajlik le. Kennedy halála után a mit sem sejtő Oswaldot letartóztatják. Nem volt sok ideje ahhoz, hogy ártatlanságát bizonyítsa, egy „felháborodott hazafi”, Jack Ruby, aki kapcsolatban állt az összeesküvőkkel, lelőtte. A filmet rendezte David Miller. — bé — Sikeres tanulmányút §i\imOr