Egri Dohánygyár, 1974 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1974-12-01 / 12. szám

AZ EGRI DOHÁNYGYÁR LAPJA III. évfolyam, 12. szám ARA: 1,— FORINT 1974. december hó Búcsú 1974-től ! K- tll ÍVŰI 14 ;a íf E«ri C^ihaook szocial sta br gádot képzés, a brigád ennek a Ismét búcsúzunk egy esz­tendőtől. Sok — munkával — gonddal teli — napot ha­gyunk a hátunk mögött, de az elért eredmények, sikerek jóleső örömét is érezzük. Előtte vagyunk még a most záruló év alapos felmé­résének, munkánk átfogó ér­tékelésének, sikereink és ku­darcaink számbavételének, mégis kimondhatjuk: gyárunk dolgozó közössége 1974-ben is jó munkát végzett, meg­felelt a korábbi években ki­vívott jó hírnévnek. Az 1973-as igen nehéz — és mégis sikeresen zárt —; esztendő után, ez év elején az MSZMP Központi Bizott­ságának márciusi határoza­tának tükrében mértük fel feladatainkat és lehetősége­inket. Felszabadulásunk 30. évfordulója és pártunk XI. kongresszusa tiszteletére munkavállalásainkat kiegé­szítettük. Üj vállaláso­kat tettünk, és gyárunk ösz- szes dolgozójának közremű­ködésével — szocialista bri­gádjaink példamutatása se­gítségével — eddigi legki­emelkedőbb évünket is túl­szárnyaltuk. Cigarettagyártási tervün­ket 102 százalékra — a bázis 1973. évhez képest 104 szá­zalékra — teljesítettük —, anyaggazdálkodásunk 0,5 szá­zalékkal jobb az előző évi­nél, a selejtet pedig mintegy 12 százalékkal csökkentettük. 29 millió szivar gyártása mel­lett 1100 q hevesi dohányt válogattunk a DDT részére, az elvárt minőségben. Eredményeink eléréséhez sokkal járult hozzá a DH- münkarendszer, melynek tel­jes körű bevezetése lénye­gében a saját magunk által előírt ütemben halad. Á termelés eredményeivel összhangban emelkedett dol­gozóink életszínvonala is, az átlagbérek 4 százalékkal nőt­tek. jelentősnek kell neveznünk a most záruló evet sok mos szempontúul is. A nuqiouti Isizu.lsag L.r. .tw. --l.y i l itljsal kíuíuiuLaid v c0. C-.UJ- t&an—Cili. uJSiiu.wil ur­tül'Ulii,, --r iu. ivil­t co. Ü iiOA [iőil.liial fcjj ^jíiUA" IíauX jav huj^Iu, d V tZiclccuO V aid UovvuaoUÁ Ü.CUHÍ.CÁ gy ursitusara. r.i- Uiu.i...... ...., licgy ezcü az UlitiACuvoui Ilmaiiii euaig is éíVciijejaii gjd*x Oiidt iciiil­tari.asu.uun es rcjiCsztcsccjii a VU1.....U gazaasugi, es toiUcgsuCi vui.e.1 veretesei Cs»-« —0v.-.,..ctieií, Ez ev tavaszán eiső ízóen kei őri, sor a Vu.íoiu*i irjUsa— gi parlament nicgitiiuc/.cse- re, s iiic0aiiap.iuaijUiw, iiogy az irjusogi toiveuy vcgrc.mj- tasa a napi niuitna szerves, részévé Vau. Na^y uoruereju imemcUesneiU Kell luegcuiie­i*........... .. . ........... -.. - j..­ság 1973, február 13-i nepe- seuespOti.iKai uatarozatarol, ,és az annait állami ei.ia.aro- zasakent 1»73. év Októberé­ben megjelent minisztertaná­csi határozatról. Ezen hatá­rozatok nyomán már ebben az évben is jelentős gyakor­lati intézkedések valósultak meg a gyermekgondozási se­gély és az egyszeri anyasági segély összegének a felméré­sére, a gyermekápolási táp­pénzjogosultság kiterjeszté­sére, a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, illetve a nagy- családos szülők anyagi és la­kásgondjainak a csökkenté­sére, a gyermekgondozási se­gélyen levő dolgozó nők he'yzetének állandó figye­lemmel kísérésére, a róluk való gondoskodás fokozásá­ra stb. A szocializmus építésének sikeres megvalósítása nem­csak az anyagi eszközök fej­lettségén, hanem a szellemi felkészültségen, a szocializ­mus építésén munkálkodók általános, politikai és szak­mai műveltségi szintjén is múlik. Ezért alapvető fon­tosságú a Központi Bizottság­nak az 1974. március 19—20-i ülésén hozott határozata a művelődés fejlesztéséről. Bár vállalatunk ezen a té­ren is évek óta következete­sen halad előre, a határozat­ból eredő tennivalóit újból felmérte és azok megvalósí­tását a közeli jövő tervszerű feladatává tette. A mindennapok feladatai közé tartozik ma már a munkásosztály helyzetéről hozott központi bizottsági határozat végrehajtása is. A végrehajtást értékelte a Központi Bizottság 1974. már­cius 19—20-i ülése és ezen az ülésen történt kezdeménye­zésre rendelkezett úgy a Minisztertanács, hogy létre kell hozni az üzemi, válla­lati dolgozók jogainak foko­zott védelmére a szakszerve­zeti jogsegélyszolgálatot. En­nek szervezete vállalatunk­nál is létrejött, eredményes működése a jövő feladata. Az, hogy a most záruló évet jó közérzettel búcsúz­tathatjuk, a vállalat vala­mennyi dolgozója: fizikai és szellemi munkásai, beosz tottai és különböző szintű ve­zetői jól összehangolt mun­kájának, a vállalat érdeké­ben hasznosított tudásának és lelkesedésének eredmé­nye. Ahhoz viszont, hogy ez az eredmény így létrejöhe­tett, a megfelelő gazdasági, politikai és erkölcsi légkört a jól átgondolt és következe­tesen megvalósított állami- és pártvezetés teremtette meg. Az év sikeres lezárása után most már előre kell te­kintenünk. Alapvető felada­tunk a jövőre nézve, hogy tovább csökkenjen az anyag­felhasználási mutató úgy, hogy ezen belül elsősorban az importból származó anya­gok csökkenését érjük el. Előzetes tervünkben 19 J4- hez képest mintegy 5 szá­zalékkal több cigarettát kell előállítanunk és a 38 milliót szivar mellett 3900 q heve- J si dohányt kell leválogat­nunk. A jövő évi feladataink tel­jesítése során azt sem fe­ledhetjük el, hogy az 1975. év a negyedik 5 éves terv utolsó éve. Az ötödik 5 éves terv előkészítéséhez és indulásá­hoz a jó alapot a jövő évi hatékonyabb gazdasági mun­ka teremti meg. Nem lesz könnyű a jövő évünk sem. A megemelt ter­melési feladatok mellett a jövő évben kell megvalósíta­ni azokat a szervezési előfel­tételeket, amelyek a DH- munkarendszer 1976. janu­ár 1-ével történő teljes körű bevezetéséhez szükségesek. A takarékosság is jelentős fel­adatokat kell hogy rójon vállalatunk valamennyi dol­gozójára. Ezeknek a feladatoknak csak olyan dolgozó tud meg­felelni, aki tisztában van tu­datosan is azzal, hogy sze­mélyes munkája hogyan be­folyásolja a közösségi érde­kek megvalósulását. A vállalat gazdasági, párt­ós tömegszervezeti vezetése mindent megtesz annak ér­dekében, hogy az üzemi, munkahelyi demokrácia fej­lesztésével, a DH-munka- rendszer kiteljesítésével, a megfelelő munkahelyi légkör biztosításával lehetőséget ad­jon dolgozóink tudatos, szorgalmas és jó minőségű tevékenységének megvalósí­tásához. Az, hogy ez meny­nyiben sikerül, dolgozóinkon is múlik. A most záruló évben tanú­sított eredményes munkáért, az esetenként nem kis áldo­zatvállalással elért jó ered­ményekért vállalatunk min­den dolgozójának köszönetét mondunk és ezzel egyidejű leg kérjük is: az 1975. év je­lentős feladataink megvaló­sítása során úgy dolgozzanak, hogy a végzett munkáink méltó legyen felszabadulá­sunk 39. évfordulójának nagy ünnepéhez és pártunk XI. kongresszusához. Ha va­lamennyien ígv dolgozunk, akkor munkánk mindannyi­unk részére meghozza a BOLDOG ŰJ ÉVÉT Domán László igazgató Kaszás Imre MSZMP csúcsvez. titk. Bárdos Józsefné szb-titkár Czcglédi László KISZ-csúcsvez. titk. A brigád 1970-ben alakult 7 fővel a számviteli osztá­lyon. Brigádvezetöjük Szabó Lászlóné. 1973. évi eredmé­nyeik alapján a bronzkoszo­rús brigádérem kitüntetést kapták. Ürge László és Sütő Józsefné „Kiváló dolgozó’’ ki­tüntetésben részesült. Szinok Lajosnénak 30 éves dohány­gyári munkaviszonya van. Ju­talomként egy aranygyűrűt kapott a vállalattól. A gyár­ban ezt három dolgozó mond­hatja el magáról. 1974-ben a brigád vállalta, hogy az osztályon előforduló munká- kat igyekszik hibamente­sen, határidőre elkészíteni. A munkában egymást segítik, az osztályra kerülő új dol­gozókat igyekeznek betaníta­ni a munkák mielőbbi elsajá­títása érdekében. Ha más osztályról adatokat kérnek, azt a legrövidebb időn belül megadják. A brigád társadalmi mun­kában és rendezvényeken egy emberként vesz részt. Az elő­ző évekhez hasonlóan, az idén is patronálják a gyári óvodát. Ajándékokkal is ked­veskednek a kicsinyeknek. Az ajándékokat társadalmi munkaórában készítették el. A rossz időjárásra való te­kintettel szüreti munkálatok­ban segítettek az Egerszólá- ti „Béke” és az „Egri csil­lagok’’ Tsz-ben, társadalmi munkában. A brigád sokol­dalúságát bizonyítja az is, hogy a brigád egyik tagja, Ürge László a Dohánygyár „Kinizsi SC” elnökségi tagja a természetbarát szakosztály vezetője. Művelődés, tanulás, szak­kötelezettségeinek is eleget tesz. Ürge László, Szinok La- josné, Szabó Lászlóné párt­szemináriumon vesz részt. Kovács Anna a közgazdasági technikum kiegészítő tago­zatát végzi, és Sütő József- nével együtt a marxista-le­ninista esti középiskolába is jár. Dorogi Dénesné a szám­viteli főiskolát végzi. A tanulás, önképzés mel­lett műveltségük több irá­nyú növelésére törekszenek; hűségesen látogatják az egri Gárdonyi Géza Színház elő­adásait, tanulmányozzák a kiállítások anyagát. A közéleti tevékenységből is kiveszik a részüket. Ürge László szakszervezeti mű­helybizottsági titkár, Szinok Lajosné a szakszervezeti bi­zottság gazdasági felelőse. Szabó Lászlóné az MSZMP 1. sz. Pártalapszervezet bizalmi­ja, Dorogi Dénesné szakszer­vezeti bizalmi. Munkájukat ezeken a területeken is oda- adóan végzik. 1974-es évközi és év végi anyag-, fogyóesz­köz-leltározásánál a leltírfel­vételi jegyek és ívek alaki és tartalmi ellenőrzését elvé­gezték, hogy azok hibamen­tesen kerüljenek a leltározás felelős vezetőjéhez. Hazánk felszabadulása 30. évfordulója és pártunk XI. kongresszusa méltó meg­ünneplésére szervezett mun­kaversenyben a brigád is részt vesz, vállalásait rend­re teljesíti, A bright egyike az orszá­gosan is ritka számviteli bri­gádoknak. Kissné MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG ÜJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents