Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1928
14 Pozsonyban egy osztály keretében megvalósult, azt kiterjesztem egy iskola minden osztályára, s amije ott egy- egy osztály tanulóinak akartam lenni, most azzá leszek az egész iskolára nézve. Valami csodálatos hév, akadályt nem ismerő akaraterő szállott meg. A feladat nemcsak lelkesített, hanem valósággal fascinált. Naiv és hívő, soha sem okoskodó volt bennem az idealizmus. Állandóan foglalkoztatott, ura lett minden érzésemnek, irányt ez szabott minden cselekvésemben. Feszültségben tartott nemcsak eleinte, hanem tizennégy esztendőn keresztül. Izgatott, gyönyörűséggel töltött el, melegített, elfeledtetett velem minden fáradságot, beszédembe erőt, belső hevületet, a makacs meggyőződés erejét öntötte. Kialakult bennem a cél: megteremteni a családi iskolát. Legyen az iskola az én tágabb családom, legyen otthon, legyen meleg, legyen vonzó, legyen komoly a munkában, vidám, tisztesség és emberérzés hajléka, legyen a tanulóknak cs szüléknek meleg, közvetlen találkozó helye. Aki belép a közös hajlékba, ne riadjon vissza ridegségétől, zárkózottságától, a tanulók pedig — kicsinyek és nagyok egyaránt, — érezzék maguk második szülői házának; a tanárok simuljanak ehhez az intézményhez, s érezzék, hogy ilyent is lehet csinálni. Hadd legyen minél több fiatal tanár, aki velem érez, aki tud és akar lelkesedni, hajiandó az új eszme szolgálatában áldozatot is hozni. Nem törődtem azzal, hogy nehéz lesz a munka; minél nehezebb, annál többet akarok tenni, s annál nagyobb lesz az öröm, ha sikerül. Nobilis passzió ez is, vállalni kell, ha a passziót ki akarom élni. Tetszik-e másnak: nem került szóba, de a szív megtelt nemes reménységgel, hogy kell sikerülnie, mert az emberérzés legtisztább indítéka a tettre sarkaló. Erről tovább nincs mit mondanom, hiszen ugyanezek az érzések sokszor megszólaltak már belőlem az együtt töltött tizennégy esztendő alatt. Be kell számolnom arról, hogy az iskolacsalád megteremtésében lelkes, ifjú tanárok szerető készsége támogatott, s hogy a szülői ház oda állott mellém a bizalom és szeretet határtalan áldozatkészségével. Ismétlődött sokszor az, amit Pozsonyban tapasztaltam először, hogy a szülők minden kérésemet parancsnak tekintették, s vakon megtették, amire kértem. Az iskolacsalád iskolai ünnepei, évmegnyitói, évzárói meleg és őszinte érzésben gazdag találkozói voltak a közös családnak, s a tizennégy esztendő nemes munkája száz
