Angolkisasszonyok leánylíceuma és felsőkereskedelmi iskolája, Eger, 1928
8 szépségétől, s annak nehézségeit játszva küzdje le. Szeretni kellett azt az embert, aki őt ebben a munkában vezeti, segíti, megerősíti, sarkalja, haladását örömmel látja s minden mozzanatában észre veszi. A kis kerekfejü, elevenszemű pozsonyi diákok, mintha itt ülnének előttem ma is az öreg padokban, mintha figyelnének reám, hogy a szavak, a magyar beszéd miképpen fakad ajkamon. Minden új, eddig nem hallott szóra reám néznek kérdőleg, s én megállók, kétszer-három- szor kiejtem az új szót, elmondátom kettővel-hárommal, leiratom velők, megértetem s tovább halad a munka. Van, aki a latin szó mellé németül is kiírja, hogy mit jelent, mert pontosan akarja megtanulni. Megható szorgalom, feledhetetlen buzgóság jutalmaz meg az első órától kezdve. Minden napnak megvan a maga kedves élménye, reményre jogosító buzgalma. A meséket, verseket szóról-szóra megtanulják, még ha leckéül fel nem is adtam, hogy értelmesen, ügyesen mondják el. Szép, gyöngysorba rakott betűkkel írnak még a diáriumba is; gyönyörködve hallgatják a történetkéket, melyekkel az olvasmányt tarkítjuk, hogy mindenki jól megértse. Az órák nem gyötrelmesek, sem nekik, sem a tanárnak. Vidáman, elevenen ülnek a padokban, alkalomadtán harsány, szívnek és fülnek egyaránt jóleső nevetés harsan fel, üdülésül, de munkát meg nem akasztva, inkább fűszerezve; jókedvű a diák is, a tanár is, mert van rá okuk. Máskor áhitatos csöndben, piros arccal, csillogó szemmel hallgatják a nagy költők legszebb költeményeit, s a megbeszélés során szetnökből könny szivárog ki beszédes tanújaként annak, hogy gyermekszívükhöz a nagy költő érzelme megértéssel közeledett. Ó, sohasem lehet az ilyesmit elfelejteni! Mikor pedig a IV. osztályban Arany Toldiját olvastuk, élveztük, magyaráztuk, három évi tanulásunk első nagy eredményei bontakoznak ki minden magyar órán. Az ötven tanuló közül nem akad egy sem, aki a XIV énekből legalább tízet nem tudna tönyv nélkül és vannak sokan, akik a Toldit az első sortól az utolsóig pompásan elmondják, a fejtegetések eleven megbeszélésekké szélesednek ki, s aki hallgatja, annak gyönyörűség a közös, lelkes munkának ez a teljessége. Nem az esett jó nekem, hogy a kiszabott, megválogatott szép részleteket megtanulják, hanem az az önként vállalása az egész költői elbeszélésnek gyönyörködve való megtanulására. Nem vetélkedés az egész vonalon, a törekvés, hogy minél kerek-
