Angolkisasszonyok intézete, Eger, 1911
Az Angolkisasszonyok vezetése alatt álló érseki róm. kath. tanitónöképzőintézettel kapcsolatos gazdasági telep
4 hagyatva ragadtattak ki teljesen minden védő, vagy küzdő fegyver nélkül a család békés misztikus világából, az élet küzdelmes forgatagába. Az ilyen gyenge, elhagyatott nő életének küszöbén csakhamar kísértetiesen simul be a gond és a nyomor, a boldogtalanság hű kisérői. Az ilyen gyöngéden, a nemes emberi érzések között nevelt finom lelkületű nőt csakhamar kiábrándítja a keserű ébredés, amikor látja, hogy az a jövendő, melyet tapasztalatlanságában még könnyein át is szivárványos- nak látott, nem rózsáskert, hanem szenvedések kálváriája, tövisekkel felvert vándorút, ahol nem jóságos, szerető arcok, hanem a közönynek, a ridegségnek, a számitó, önző álkönyörü- letnek segítségnyújtó Jánusarca kiséri, követi, mint a saskeselyü a nyájtól elmaradozó legyengült állatot, hogy kétségbeesett helyzetében biztos prédájává tegye. Föl kell tehát vértezni a nőt! Meg kell tanítani, rá kell szoktatni már korán a produktiv munkára, hogy az vérévé, természetévé váljon, ügy kell szoktatni, hogy foglalkozás nélkül ne tudjon ellenni egy pillanatig sem. Napróí-napra bizzunk reá valamit a háztartásköréből. De a munkanemek között ne nagyon válogassunk, mert az élet sem válogat akkor, amikor elénk tárja a mindennapi kenyérszerzésnek képességünkhöz kötött feltételeit. Az aktivitás, a produktiv munkára való nevelés első sorban a takarékos, a házias, a szorgalmas anyák feladata. Az anya nevelő munkája a legintensivebb, mert legnagyobb gyermekére a ráhatása. Nagyon szerencsés tehát az olyan leányka, akinek józanul gazdálkodó, tevékeny édes anyja van, mert az ilyen anyának közvetlen példája által minden leány megtalálja azt a helyes utat, amelyen haladnia kell. Azonban sajnosán tapasztalhatjuk, hogy nemcsak a «házmesterek» között, hanem a polgári élet minden ágában találhatók anyák, akik ferde világfelfogásból nemhogy rászoktatnák leányaikat az erejökhöz, ügyességükhöz mért házimunkára, hanem egyenesen megtiltják — mint szégyenteljes, lealázó foglalkozást — a háziasszony munkakörének végzését. Az alacsonyabb sorsuak ugyanis azzal vélik utánozni a felsőbb körökhöz tartozókat: ha hibáikat, külsőségeiket követik, mert azt gondolják, hogy ezzel már ők is «előkelők» lesznek. Az ilyen anya jogosan rászolgál a társadalom megrovására, ha leánya elmerül a mindennapi élet nagyon sokszor zavaros hullámaiba. «Te anya .... ha gyermekednek javát, boldogságát akartad, miért nem tanítottad meg korán dolgozni? Miért kented előtte a munkára a szolgaiasság szégyenbélyegét? Ha megtanítottad volna őt idejében úszni, nem merült
