Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1940

8 Az akarat pedig az emberi tevékenység legtökéletesebb formája, mert működése öntudatos. A nevelő főkötelessége a gyermek bonta­kozó akaratát a jóra irányítani. Tettrekész, szilárd jellemű leánygyer­mekeket csak akarat-tréninggel nevelhetünk. Az ilyenek nemcsak lel­kesednek, hanem tesznek is, és mosolygó arccal, panasz-szó nélkül hoz­zák meg a szükségszerű áldozatokat. Saját tapasztalatom alapján állí­tom, hogy néha az ember bátran hozza meg a nagyobb áldozatot, és kevésbbé tűri el a mindennapi élet apró-cseprő kellemetlenségeit. Ilyen apró önlegyőzési alkalmak sokszor jobban csiszolják lelkünk akaratgyémántját, mint a hősies cselekedetek. Megint csak a mai nehéz gazdasági, politikai helyzetünkre utalok, és megállapítom, hogy bár a nőnek minden időben egyik legszebb erénye a lemondás volt, mégis jelenleg különösen alkalomszerű az erre való nevelés. Nem kell tehát megfosztani a gyermekeket a családi otthonban a lemondás alkalmától. Ne felejtsük el, hogy ezek a negatívumok a lélek erőgyűj­tésének positiv fényezői. A most vázolt lelkitulajdonságokra való neve­lési lehetőséget és készséget szintén szereíeftarisznyánk tartalmazza. Segítségükkel alakítgatjuk a harmonikusan boldog embert. Ugyanez a munka várja a mélyen tisztelt kedves jó Szülőket. Hiszen a gyermek életének nagyobb részét a családban tölti. Azért ott is szereteífarisznyát kell bontogatni. Tartalma meg kell hogy egyez­zen a mienkével. Bár már az előbbiekben állandóan utaltam a család szerepére is, vagyis nem választottam el mereven az iskolai nevelők és szülők munkáját, most mégis összefoglalom, és egy szempontból alkalmazom a mondottakat. S ez a szempont egy probléma, amely következőképen hangzik: állandóan kiáradó, megértő, segítő, szolgáló szeretetünkért mit várunk, sőt mit kérünk mi a kedves Szülőktől. Kérünk megértést 1 Ne felejtsék el a kedves Szülők, hogy minket köt­nek az előírások, rendeletek. A jó jegyekért a gyermeknek komolyan kell dolgoznia. A leánygyermekeknek pedig legalább is 95 °/o-a csak kényszerűségből tanul, vagy inkább nem tanul. Jegyosztás előtt rádöb­bennek mulasztásaikra, természetesen, hogy önmagukat mentsék szüleik­kel szemben, a tanárt okolják. Hogy ilyen eset a jövőben minél kevesebbet forduljon elő, azért kérem továbbá a mélyen tisztelt kedves Szülők jóakaró segítségét. Kívánják meg a pontos kötelességfeljesííésf. Kísérjék figyelemmel gyermekeik munkáját, készületlenül ne jöjjenek iskolába. Mivel a mai iskolák feladata nemcsak az oktatás, de a nevelés is, fokozottabb mértékben kell a kedves Szülőknek arra is gondolniok, hogy gyer­mekeik viselete az iskolában tanáraikkal és fanulótársaikkal szemben kifogástalan legyen. Éppen ezért kívánják meg otthon is a gyerme­kektől a jó modort, az illemet, mert csak így, kölcsönös együftmunkál- kodással alakíthatjuk azt az értékes leánytípust, amely a szellemi

Next

/
Thumbnails
Contents