Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
13 felsőbb osztályos növendékek vallási felfogását egy ankéttal. A következőkben ismertetem eredményét. Három kérdési adtam föl: 1. Melyik vallásgyakorlatot szeretem legjobban és miért? 2. Melyik van leginkább terhemre és miért? 3. Milyen szerephez juttatom jövő életemben a vallást? Az első kérdésre megnyugtató feleleteket kaptam. Legtöbb növendék, vallásunk leglényegesebb ténykedéseit: a) a szentmisét, b) szentáldozást és c) gyónást részesíti előnyben. Lássunk csak néhány nyilatkozatot: a) „A szentmisét szeretem legjobban, mert ott érzem legközelebb magamhoz az Urat. Az Urfelmutaíás mindig újabb és újabb csodálattal tölt el." Ugyancsak a szentmisére vonatkozólag így ír egy másik: „A szentmisét azért szeretem, mert a kereszthalál megújul szemünk előtt. Az ember egész napját nyugodtfá és kiegyensúlyozottá feszi." b) Egy másik a szentmise és áldozás együttes hatását emeli ki: „ . . . akkor tudok legbensőségesebben imádkozni. Az a tudat, hogy a jó Isten mindennap leszáll közénk a szentmisében, búzdít engem, hogy az élet nehézségeit és szenvedéseimet Krisztusért vidáman tűrjem." Vannak akik a szentáldozást azért szeretik, mert utána mindig mély megnyugvást éreznek és erőt nyernek a további küzdelemre. c) Életszépítő szerepet tulajdonítanak a gyónásnak is. Megérzik, hogy ez a húsvéti béke és öröm szentsége. „Szentgyónás után minden földi érzést és vágyat levetve csak azt a boldogságot élvezem, hogy semmi sincs, ami lelkiismerefemet izgatja és a jó Istentől elfávolífaná." A bemutatott lényeges vallásgyakorlatok mellett szeretik még a csendes, magányosan elmélyedő imát. Mintha csak a mai zaklatott világban élő, agyonhajszolt idegrendszerrel bíró embertípus óhaja szólalna meg: „ . . . szeretnék megnyugodni. Szeretnék távol az emberektől a lelkembe nézni, Istenhez szólni. A legboldogabb a Székesegyházban vagyok. Olyan jól esik, hogy a térdeplő közel van az oltárhoz és fizikai értelemben is érezhetem az Úr közelségét. Érdekes az oltár misztikus megvilágítása.“ Az elmélyedésnek egyik kitűnő alkalma a lelkigyakorlat. Ilyenkor Isten különös bensőséggel szól a telkekhez. A művelt és Istent szerető lélek meghallgatja, megérti, élvezi Istennek hozzáintézeft beszédét. Hogy mennyire sóvárog a fiatal leánylélek a magábamélyedés után, kitűnik a következő szavakból: „A lelkigyakorlatot szeretem legjobban. Olyan jól esik 3 napot teljesen a lelkemnek szentelni. Olyan problémák vetődnek fel ilyenkor, amelyek máskor eszembe se jutnak és ilyenkor jövök rá, hogy ezek nagyon fontosak. Egészen más megvilágításban látok mindent.“ A lelkigyakorlat lelket átalakuló erejéről így ír egy másik tanítvány: „A lelkigyakorlat alatt az ember mintegy újjászületik, mert hiába vallja magát valaki jó katolikusnak,
