Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1938
22 ereje egyenes arányban van a történelmi élménysorozaí hosszúságával, nagystílűségével, egyéni voltával és áférzetfségével. Feladatunk az e téren fennálló adottságok mellett világosan jelentkezik : történelmünk helyes értékelésében, őszinte kultuszában és minél szélesebb magyar rétegek előtt való ismertté tételében áll. Ki kell rajzolódni a történelmi nevelésünkben nemzeti sikereink és balsikereink okának és főkép — nyert és vesztett csatákon, királyok és népek, hősök és névtelenek diadalainak vagy áldozatainak és végtelen vergődéseinek sorozatán keresztül — a nemzeti létért örökké, leverhe- tetlenül, fanatikusan küzdő nemzet öntudatának. Feltétlenül kifejezésre kell juttatni azonkívül a nemzeti lét folytonosságát a különböző korok különböző jelmezei ellenére és a történelmi cselekvések összefüggését a ma létező ethnikai alapelemekkel (ez a szerepfelismerés nem választhatja el öntudatukban az egyes elemeket egymástól, hanem a közös célért való küzdelem emlékével még inkább egybefogja őket). Ki kell domborítani nemzeti sajátosságaink visszatérő momentumait — s itt kapcsolódik feladatkörünk a nemzeti öntudat fejlesztésének azzal a követelményével, amely az öntudat alanyának másik individualizálójából, a milyenségi vagy sajátossági érzésből adódik. A nemzeti sajátosságok öntudaífejlesztő kultusza természetesen nemcsak hogy nem zárja ki az önkritikát, hanem a józan és történelmi- tekintetű önkritikának mindenütt meg kell előznie a sajátosságok céltudatossá váló, fokozott kultuszát. Nem gyengéink, hanem erényeink és pozitívumaink kultusza a cél. Miért a sajátosan hozzánk tartozó pozitívumokat akarjuk elsősorban továbbfejleszteni, s miért kívánjuk leginkább ezeknek a keretein belül kiélni képességeinket? Azért, mert történelmünk és néprajzunk tanulságai szerint ezeken át tudjuk kihozni a legtöbbet magunkból. Mert sajátos ősi stílusunk és erényeink azok, amelyekben leginkább meg tudjuk közelíteni a jót és a szépet. S végül, mert ezek lengték körül bölcsőnket és ezért szükségesek, amikor vissza akarjuk idézni családi közösségünk szellemét. A milyenségi érzésnek mindig rektifikálónak és önbizalmatadónak kell lennie. S valóban reményt nyújtó elégtétellel érezhetjük át, hogy sajátos nemzeti erényeink, stílusunk és teljesítményeink alkalmassá tettek, hogy kis nép létünkre mindeddig megálljuk helyünket a nagy népek zajgó tengerében. Ha az angolnak vagy németnek hazája és népe számszerű nagysága ad büszkeségre okot, nekünk épen azok a nehézségeink lehetnek a büszkeségeink, amelyekkel kis nép létünkre ilyen exponált helyen meg tudtunk küzdeni. Nemzeti sajátosságaink kultuszában kiemelkedő helyet kell a
