Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937

Az Eucharisztikus Kongresszus után. Ó, Eucharistia, legméltóságosabb Oltáriszentség! Hódolatunk kis folyója eddig elrejtőzött kicsi kápolnák, homályos templomok csendes rejtekébe s ott folydogált nyirkos kőkockákon. Most ez a kis folyó fényes, nagy folyammá duzzadt. Előlépett földalatti medréből és széles árrá dagadt. Kilépett az utcára, a nyilvánosság elé; a terekre és szélesen hömpölygőit a főváros főutcáin, mert vizét a világ minden részéből odafutó hatalmas folyók odatorkollása tóvá dagasztotta a Hősök terén s ez a tó, amely pazar fénnyel csillogott és ragyogott, ragyogásával elhatott szerte a világ részeire mindenfelé. Diadalútja volt ez a te ünneplésednek, Jézusom 1 Tudomásul vette a világ, hogy sokan szeretnek, hogy sokan imádnak. Együtt ünnepelt s magasztalt Téged, . . . Urának, Királyának vallott Téged az egész ország színe-java: Államfő és kormány, ható­ságok és képviseletek, főváros és falu, de még ennél is többen: csonka hazánk határain túlról, sőt boldogan mondhatjuk Neked, óh Uram, az egész világról eljöttek nyíltan és ünnepélyesen megvallani Téged, kicsi kis Ostya .. . térdet, fejet hajtani előtted ... s a legnagyobb nyilvánosság előtt hangosan énekelni, hogy „kenyér s bor színében úr s király a föld felett.“ Majd a mennyországban fogunk látni ehhez hasonló diadalufa- kaf, mint amilyenek itt voltak Neked szentelve, óh Eucharistia. És milyen boldogság az, hogy éppen a mi sorsverte, leigázotf, megrabolt kicsi hazánk szíve lehetett ennek az ünneplésnek a színtere. S a fényes ünnepségek külsőségei mögött láthatatlan csodák mentek végbe a lelkekben. Angyalok százezrei sürögfek a téren s mindenkihez volt titkos, suttogó szavuk. Mi lenne, ha azt felmérnénk, amennyi megtérés történt, amilyen lelki megindulások voltak?! Ó, mi csak a pici kis ostyát láttuk! De akkor egy gyönyörű hófehéruhás pap átrebbent a téren s a 300 áldoztató pap kezéből megérintette a lelkeket ... És azután felment a legfőbb emelvényre, felállt az oltárra s végtelenül szerető, meleg tekintetével szemlét tar­tott a neki hódoló szívek százrei felett s áldotta őket. . . áldotta a

Next

/
Thumbnails
Contents