Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937

30

kísért további utunkon. A Velencei-tó mellett is elvitt az utunk. Partjain mindenütt titokzatos életű nádasok húzódtak, amelyek hangosak voltak a vízimadaraktól.

Az óra mutatója már veszedelmesen közeledett a déli egy óra felé s így mi bizony éhesek voltunk. Türelmetlenkedtünk, de M. Orsovai megvigasztalt azzal, hogy mindjárt ott leszünk. Végre beértünk egy kis faluba, Fülére. Itt kérdezgettük minden arrafelé járó embertől, merre van Sándorpuszta, hová ebédre voltunk hivatalosak. Útba is igazítottak bennünket, de bizony mi eltévedtünk s olyan sárban kötöttünk ki, hogy se előre, se hátra. Szerencse, hogy már a tanya közelében voltunk s így gyalog is elmehettünk. Végre ennyi viszontagság után benyitottunk a vendéglátó házba. Mint az éhes farkasok ültünk az asztalhoz, mivel a hosszú út nagyon kiéheztetett. De alig kaptuk be az utolsó falatot, ismét autóra ültünk s tovább siettünk, mert még hosszú út állt előttünk. Gyönyörű jegenyefasor- úton mentünk tovább. S amint végeszakadt ennek az útnak, megpillantottuk ott, ahol „az ég összeér a földdel“, a kéklő Balatont. Hangosan megéljeneztük a „magyar tengert“, hisz legtöbben közülünk most látták először. További utunkon ezentúl végigkísért bennünket a Balaton, hisz az országút közvetlenül a part mellett húzódott. Gyönyörű fürdőhelyeken mentünk keresztül, melyek között legszebb volt Balatonkenese strandja. A délután folyamán Veszprémben még egy mintagazdaságot is megnéztünk, amely szintén nagyon szép és tanulságos volt.

A nap már lebukott a Balaton vizébe, vérvörösre festve azt. Sötétedik. Az ég apró lámpácskái lassan kigyulladtak. Hirtelen egy udvarra kanyarodik be az autó. Megérkeztünk a balatonfüredi diákszállóba, hol egy óra múlva már az álom karjai között pihent a leánysereg.

Másnap korán keltünk s bizony nagyon álmosak voltunk. De siettünk, mert nem várt a hajó, mely Tihanyba vitt volna át. Hamar felöltöztünk s reggeli után a hajóállomásra mentünk. Majd megtörtént a hajóraszállás is, s még egy utolsó gongütés s ringó mozgással elindul a hajó. A Balatonon csend volt, s csak a víz csobogása és a hajó csavarjainak halk zaja s a lányok vidám beszélgetése hallatszott. A vízen mindenütt apró, fehér vitorlás csónakokat láttunk, amelyek mint az ezüstsirály, táncoltak a habok tetején. Előttünk a tihanyi félsziget nyúlik be mélyen a Balatonba, s csúcsán áll évszázadok óta a tihanyi apátság temploma, amely szinte uralni látszik az egész Balatont. A kikötés gyorsan ment s rövid út után a templom oltára előtt térdepeltünk. Majd körülmentünk a rendházban s végre benyitottunk a „királyszobába“ is. A falon mindenütt IV. Károly királyunk arcképe függött. Elénekeltük a Himnuszt s mindenki szívből jövő fohászt kül-