Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937
31 dötf az Egek Urához utolsó királyunkért. A szoba mellett egy ablak volt, amely a Balatonra nézett. Sóhajok ablakának hívják s az a rege fűződik hozzá, hogy aki kinéz rajta és sóhajt, három kívánsága teljesül. Mindnyájan kinéztünk rajta, sóhajtottunk is nagyokat, hisz bőven voltak kívánságaink. Ebéd után Siófokra mentünk át hajóval, ahol megfürödíünk a Balaton hűs habjaiban. A víz nagyon kellemes volt, nem hidegebb az egri uszodánál. Bizony nehezen is jöttünk ki belőle, szerettünk volna még egy kicsit lubickolni. De így is felfrissülve mentünk a hajóállomásra, ahonnan nyolc óra felé indult vissza velünk a hajó Füredre. Gyönyörű volt a hajóút a csillagos estében. A Balatonon közlekedő hajók mind kigyujtották színes lámpácskáikat, melyek visszatükröződtek a vízben. Távolabb a kivilágított apátsági templom vetette képét a sötétlő vízre. Csodás látvány volt, sohasem fogom elfelejteni. Másnap Tapolcán kei'eszfül Hévízre, onnan Keszthelyre mentünk, ahol a Gazdasági Akadémiát néztük meg. Innen Balafonboglárra mentünk, ahová estefelé érkeztünk meg. Ott is megfürödíünk még aznap este. Igaz, hogy az ég borús volt, a szél is fujdogált, de ez cseppet sem zavarta jókedvünket. A jóízű vacsora után sietve mentünk aludni, mert mindnyájan nagyon fáradtak voltunk. S mikor a sárga hold egy óra múlva bekukucskált az ablakon, egészségesen alvó leányokat látott csak. Szerdán, a Badacsony mögül felbukkanó nap, már útban talált minket Székesfehérvár felé, ahol reggel nyolc órakor a Prohászka- templomban hallgattunk misét. A délelőtt folyamán több templomot, múzeumot s a régi Szent István-bazilika romjait néztük meg. Délután pedig Prohászka Ottokárnak, Székesfehérvár lánglelkű püspökének sírját látogattuk meg a városi temetőben. Csütörtökön, korán reggel ébredtünk fel, habár csak V2 9-kor volt a reggeli. Nem is öltöztünk fel egyhamar, hanem az ágyban fekve beszélgettünk az elmúlt napok eseményeiről. Reggeli után egy textil- gyárat, majd egy likőrgyárat néztünk meg. Körülmentünk a gyárban, majd egy terembe vezettek bennünket, ahol már előkészítették a likőrt és a málnaszörpöt, amellyel megkínáltak. Virágos hangulatban mentünk innen ebédelni, amit jóízűen elfogyasztottunk. Ebéd után, úgy két óra felé ültünk ismét autóra, s hazafelé, Eger felé, indultunk. Búcsút intettünk a Dunántúl változatosan szép vidékének s a Balatonnak, „a tavak gyöngyének“. Szomorú volt a búcsúzás, hisz sokan közülünk tán arra gondoltak, hogy sohasem fogják viszontlátni többé a kéklő Balatont. Mindnyájan sajnáltuk, hogy ily hamar elszállt ez a gyönyörű öt nap, amely olyan gazdag volt élményekben, tanulságokban. De örökre megmarad azért lelkűnkben az elmúlt napok emléke s mindig szívesen fogunk visszaemlékezni erre a Balaton körüli kirándulásra!
