Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937
I. Az iskola múltja. Iskolánk alapja az Angolkisasszonyok régi „Felsőbb leányiskolája“ volt, amely 1902-ben alakult M. Farkas Szidónia főnöksége idején, Katinszky Gyula igazgatósága alatt. Ez a „Felsőbb leányiskola“ 1916. június végéig állott fenn, amikor vitéz Veszprémy Dezső, a jelenlegi igazgató, akkor még katonai szolgálatot teljesítő pozsonyi kir. kát. főgimn. tanár, felsőbb helyről meghívást kapott, hogy a Jankovich Béla, akkori vkminiszíernek 1916. évi július hó 14-én 86.100 sz. a. kelt rendeletével kiadott „Leányközépiskolák Szervezete és Rendtartása“ alapján szervezze át a régi felsőbb leányiskolát leánygimnáziummá. 1916. szeptember 1-én már meg is nyílt az új leánygimnázium az I—V. osztállyal. A nm. vkm. azonban a hivatkozott Szervezet és Rendtartás 5. §-a alapján azt kívánta, hogy a leánygimnázium mellé a felső leányiskolái tagozatot is beállítsa a fenntartó, így ez a leánygimnázium hivatalosan a „Felső leányiskola és leánygimnázium“ jelleget kapta. A köv. iskolai évre tehát a felső leányiskolái tagozatra is kellett tanulókat felvenni. Erre a tagozatra, amely 7 osztályú volt (a felső tagozaton 3 osztállyal) csak két tanuló jelentkezett. Nagyon költségesnek mutatkozott a felső leányiskolái tagozatnak ez a beállítása, mert hisz ennek a két tagozatnak (a leánygimnáziuminak és a felső leányiskoláinak) csak az alsó tagozata volt közös, a felső tagozaton pedig egy-két tárgyon kívül majdnem egészen külön vált ez a két tagozat. Ennek a két tanulónak kedvéért külön tanárok alkalmazása külön osztálytermekkel egyáltalán nem volt gazdaságos. A fenntartó tehát célszerűnek látta az igazgató előterjesztése alapján a kereskedelmi iskolai, akkor még „felső leánykereskedelmi“ tagozatnak a beállítását is, amely a felső tagozaton szintén 3 osztályú volt. így született meg az első írifurkált leányközépiskola Magyarországon. Ezzel két célt ért el az iskolafenntartó. Eleget tett a nm. vkminisztérium követelményének, amennyiben beállította a leánygimnázium mellé a felső leányiskolái tagozatot. Ennek a felső leányiskolái felső tagozatnak a beállítása a kereskedelmi iskolai tagozattal már pénzügyi szempontból is megoldható volt, mert a felső leányiskolái tagozatnak pár növendéke miatt nem kellett külön tanár, külön osztályterem. Ez a két tanuló ugyanis bizonyos tárgyakat a leány-