Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1937

12 gimnáziumi ágazaton, bizonyos tárgyakat pedig a kereskedelmi iskolai tagozaton az ottani tanulókkal — minthogy a létszám is megengedte — közösen hallgathatott. A felső kereskedelmi iskolai tagozatnak a be­állításával a fenntartó a nagyközönség sürgető óhajának is eleget tett, amennyiben megnyitotta ezt a nagyon óhajtott szakiskolát. Ez a trifurkált leányközépiskola abból a szempontból nagyon üdvösnek látszott, hogy a négyosztályú közös alsó tagozat elvégzése után a tanulók megtalálták a tehetségüknek és hajlamuknak megfelelő iskolatípust. Azonban az élet útját álfa e 3 típus ilyen közös kapcso­latának. A felső leányiskolái felső tagozat elsorvadt. Ide a következő évben már nem jelentkezett tanuló. A meglevő két tanuló is kimaradt. De másutt is elhalt a felső leányiskolái tagozat. A leánygimnáziumi és kereskedelmi iskolai tagozatnak, mint két ellentétes irányú iskola­típusnak ilyen kapcsolata pedig pedagógiai szempontból nem volt kívánatos s csakhamar megtörtént a szétválás. 1920-tól kezdve ismét önálló leánygimnázium lett intézetünk, mint amilyennek 1916-ban meg­indult, a kereskedelmi iskolai felső tagozat pedig a nm. vkminiszter úr 1920. évi augusztus 12-én kelt 72.000. VI. b. sz. rendeletével „Négyév­folyamú női felső kereskedelmi iskolává“ alakult át, majd a leány- gimnázium ugyancsak a vkminiszter úrnak 1927. évi 37.313. V. sz. ren­deleté alapján leánylíceummá. Azonban ez a leánylíceum csak rövid- életű volt. A szülők f. i. észrevették, hogy leányaik, ha latin nélkül tesznek érettségit, nem veszik fel őket az orvosi fakultásra a nyelv­történeti szakon, hacsak előbb külön érettségit nem tesznek a latin nyelvből. Egyre sűrűbben hangzott fel az óhaj különösen a bennlakók szülei részéről, hogy a főnöknő ismét kérje a leánygimnázium vissza­állítását. M. Lengyel Júlia, akkori főnöknő hajlott a szülői társadalom kívánságára, de mert maga is át volt hatva a klasszikus tanulmányok fontosságától, az Érsek Úr Őnagyméltóságának beleegyezésével még az 1928—29. év végén engedélyt kért a nm. vkminiszfériumtól a leánylíceumnak leánygimnáziummá való átszervezésére. Az engedély 540—05—206—1929. sz. vkm.-umi rendelettel csakhamar megérkezett. Az igazgató megtette a szükséges intézkedéseket s így 1929—30. iskolai évtől kezdve ez a leányközépiskola ismét leánygimnázium. Az intézet volt főigazgatói: Dr. Badics Ferenc, kir. tanácsos, író (1916—18); Gaál Mózes, író (1918—19); Dr. Mázy Engelbert (1919—24); Gaál Mózes, író (1924—29); 1929. szeptemberétől Dr. Acsay István, ill. Dr. Finály Gábor; Dr. Acsay István (1931—1933); Dr. Kemenes Illés (1933. okt.—1935); 1935. októbertől dr. Tamedly Mihály. Az intézet megszervezője és igazgatója: vitéz Veszprémy Dezső. Az intézet volt tanárai és tanárnői: Antal Margit (1936—37); Baghy Osvát (ciszt. 1929—33); Balassa Flildegard (1933—35); Bárányné Szétsényi Márta (1922-től Vl-ig); Dr. Bárdos József ciszt. (1924—26);

Next

/
Thumbnails
Contents