Angolkisasszonyok katolikus leánygimnáziuma, Eger, 1939
XII. PIUS. Olyan csodálatosan meleg tudat, hogy van nekünk egy atyánk, atyánk csodálatos viszonylatban. Bár nem is látom, messze van, mégis atyám énnekem magamnak, mint atyánk valamennyiünknek. De szent értelemben: Szentatyánk. Oh és most az egyszer nem ismeretlen idegen lett azzá. Mennyivel drágább nekünk, hogy láttuk tavaly az eucharisztikus kongresszuson, hogy az lett a pápa, akit már ismerünk, aki már akkor elbűvölte egyéniségének valamilyen rendkívüli földön- túliasságával a magyar lelkeket. Annyira kitört és omlott belőle a «nem e világból valónak» a hatása, annyira világított belőle a lelkiség és természetfölöttiség, hogy nem is láttunk benne más földit, mint az egész emberiséget átölelő, az Istentől közvetített s az Istent közvetítő nagy szeretetét, amely kiült arcára, mozdulataira, leereszkedő magatartására. Földön járó «második Krisztusit láttunk benne, — mi láttunk benne — és nem láttunk mást, mint Jézus képviselőjét. Pedig akkor még csak közvetve a Jézus képviselőjének a képviselőjeként járt itt. Valami, eddig nem tapasztalt különös benyomás fogta meg a lelket: szentet láttunk. Most visszaidézzük akkori szokatlanul mély és erős benyomásainkat, amikor még nem tudtuk, hogy ő lesz a pápa. Nemde, nem közönséges benyomások voltak azok, «nemde a mi szívünk gerjedezik vala, míg ő szólott», míg ő jött és ment, akár a látcsövön, akár a filmen figyeltük nemes alakját. Az ő arcáról a lélek tükrözik 1 És a lélek világol ki a szeméből is. 0 egészen Jézus szerepében jár itt, Jézusnak, az Anyaszentegy- ház láthatatlan Atyjának a szeretete folyik és sugárzik őrajta keresztül gyermekeire. Ezt az isteni atyáskodást közvetíti ő minden gondoskodásában, árasztja minden egyes ténykedésében, amint egész valójával, minden lélekzetével és szívének minden dobbanásával a világegyház szolgálatában áll. S itt zsenialitás, képzettség, rátermett ség, óriási diplomáciai tudás és éleslátás — aminek gyümölcsei máris mutatkoznak —, a szentéletű ember, a lelkipásztori ideál és a nagy apostol: mind összefog a nagy kegyelmi elhivatottsággal. Világosan látszik már a kontúrja, hogy Isten a nagy idők nagy megpróbáltatásaihoz nagy pápát ajándékozott nekünk. Ha ő megrémült a nagy feladattól, — imádkozzunk érte, hogy Az, aki őt nekünk adta, ne szűnjön rendkívüli kegyelmeivel őt feltartani. Eger. vitéz Veszprémy Dezső. tanügyi J ótanácsos, igazgató.