Állami gimnázium, Eger, 1942

Buday Géza a miskolci tankerület kir. főigazgatója 1939. VII. 1-től 1943. június 30-ig. »Gyermekkorom óta egyre erősödő hitem, hogy nincs állat, nincs ember, akinek szívéhez meg ne találná a szeretet az utat, és hálát, viszontszeretetet ne csalna ki belőle« — írja egyik ifjúsági regényében S egész élete, munkássága ennek a tételnek a bizonyítása. A budapesti, majd makói tanár és igazgató, a szegedi főig. helyettes, a miskolci főigazgató egy célt szolgál 35 éven át: a sze­retet erejével szívébe férkőzni diáknak, munkatársnak, felkelteni benne a szeretetben való hitet, s a megnyert szíven keresztül rávezetni őt a helyes eszközök, mód­szerek meg- és elismerésére, irányítani, vezetni őt egyre közelebb a tiszta lelkiség útján a legszentebb földi célok, az igazi kultúra felé. Ez a szeretet erejébe vetett hit tette őt nevelővé, aki nem ér rá elveit, elméleteit rendszerezni, értekezésekbe foglalni, pedig pedagógiai folyóiratokban megjelent cikkei széleskörű tudományos felkészültségéről tesznek tanúságot. Ez a szeretetalap biztosította lelkének derűjét, ez acélozta erejét, ez segítette át az élet ezer nehézségén. Ez a hit tette őt teljes emberré, aki észreveszi, szemmel- tartja az élet legapróbb megnyilvánulásait, a nélkül hogy a Végtelenségtől csak egy pillanatra is el kellene fordulnia, emberré, aki embertársában nem hirdeti, hanem éli a testvért. Ifjúsági regényei, cserkészszíndarabjai mellett életének legszebb műve az volt, hogy ezt a hitét át tudta ültetni, egyre szélesebb rétegekben továbbható erővé tudta tenni. Csak négy évig volt tankerületünk élén. S most elmegy, hogy 35 éves pedagógiai munkásság után átadja helyét a feltörő fiataloknak, eltávozik, mielőtt gazdag lelkének minden értékét átadhatta volna. De átvettük a legdrágábbat. S ez a szeretet nem ismer távolságot, nem függ hivatali összeköttetéstől: ígérjük, hisszük, hatni fog tovább is. Őszinte szívvel kívánjuk, hogy új életformájában találja meg maradék nélkül mindazt, amit keres benne: a boldog békét, az örömös nyugalmat, hogy még sok-sok éven át áraszthassa lelkének drága kincsét. S a »szívünkből kicsalt hála és viszontszeretet« mindenkor kísérni fogja élete további utján, nemes, úri egyénisége, tekintetéből kisugárzó derűje, megértő jósága követésre, cselekvésre ösztönző tényező lesz egész életünkben. A jó Isten áldása kísérje minden lépését!

Next

/
Thumbnails
Contents