Állami gimnázium, Eger, 1942

VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN. 1904-1942.

Első szent királyunk napján megrázó tragédia hírét röpítette világgá a rádió: valahol az orosz harctéren katonai parancsának teljesítése közben hősi halált szenvedett a legelső magyar ember fia, kormdnyzóhelyettes urunk öfömél- tósdga.

Mihelyt ráeszmélt a mai magyar és világkérdések legmélyebb lényegére, hogy hitünk, hazánk, fajunk, kultúránk, mindenünk, amit szentnek, értéknek vallunk, a keleti harcok eredményével áll vagy bukik, felismerte kötelességét, és elment. Pedig boldog családi otthont, ifjú hitvest, apró kisgyermeket kellett itthagynia, új hivatalában nagy feladatok megoldása várt volna reá, de az ö katonás fegyelme nem ismert előbbrevaló érdeket, mint a legszentebbét, hős lelke a kötelesség felismerését nem bírta elválasztani vállalásától és teljesítésétől. Elment kötelességből, lelkének parancsára, és a kifürkészhetetlen isteni gondviselés akaratából csakhamar osztozott sok-sok ezer magyar bajtársának sorsában.

Adja Isten, hogy amily egyetemesen rendítette meg idő- előtti sírbaszálldsa egész Európát, az a nagyszerű áldozat, amelyet atyja, családja, ö maga hozott a haza, az európai kultúra oltárán, ugyanazzal az egyetemességgel erősítse meg a nagy harcra a magyar lelkeket, forrasszon még szorosabb összefogásra minden keresztény népet, hősi példája lelkesítsen a ma parancsának tökéletes teljesítésére minden Európáért dobogó szívet.

Legyen hősi halála a magyar fegyverek, a keresztény európai kultúra győzelmének biztos záloga!