Állami gimnázium, Eger, 1923

36

3. Helytelen takarékosság a szavak használatában az értelmesség rovására.

4. Iskolaszerűség, tankönyvszerűség, doktriner szóhasználat, szó* csinálás.

5. Egyes mondatrészeit fejben-rekedése.

6. Durvább szabatossági vétségek, rossz egyeztetések, a mondatkép körvonazatlansága.

7. Szójelentések hibás appercepciója.

8. Fiianyismétlés mutató névmással.

9. Visszafordulás értelmezővel az értelmezett szóra.

10. Különböző határozók egy állítmány mellett ugyanazon raggal.

11. Állítmánykiegészítő helyett határozó.

12. Határozók összekeverése, helytelen dualizmusa következtében széteső kifejezés.

II. Összetett mondatokban.

1. Ft centrális mondatképzet aránytalan súlyossága a tudatban.

2. Fi szenzációs igék helytelen szerkesztése.

3. Főmondat-kezdések magyartalansága.

4. Rossz appercepció, vagy túltömöttség, vagy a mondatkép hiányos áttekintése következtében születő kusza mondat.

5. Jelző-mondatok rossz elhelyezése, hiányossága.

6. Okhatározó mondatok zavaros elhelyezése.

7. Ft gondolat ritmusának megszakadása fölsorolásokban, gondolat* sorokban.

8. Rossz mondatrend, rossz szórenddel kapcsolatban.

9. Iltogice kapcsolódó mondat-tartalmak, vagy homályosan látott tartalmak elmosódó kapcsolása.

10. Ft gondolat-folytonosság megszakadása az összetett mondatban.

11. Stílus-élénkség, melyet akarnokság, erőködés, tudákosság, iskolaszerűség diktál.

12. Egyhangúságok a mondatok állítmányaiban, gondolatpangás.

13. Visszaforduló gondolat-rend, pangó szakasz-rend, ugrálás, csa- pongás, gondolattalansvg, henye-szók, frázisok, túlzások, nagymondások a bevezetésben, a tárgyalásban, a befejezésben.

14. Ft vagdalt, szabdalt, a telegramm-stílus.

VI. OSZTÁLY.

Alapelvek. Ft művészet és a költés et vizsgálata a stílus fogalmát ugyancsak kitágítja s az érzelem hatalmas stílusmódosító erejét szemlélteti a remekekben. Ft mű-elmélet tehát az egyéniség erejét láttatja meg a stílusban, a költészetben és művészetben egyaránt s azt a nagyszerű világelvet érzékíti meg, hogy minden tökéletessége mellett is milyen gyarló eszköz lelkünk titkainak a kifejezésére a nyelv. Milyen „fogás“- okhoz, látásokhoz, a rendes, az ismeretes „szabályzóktól való eltérésekhez, milyen szókkal kifejezhetetlen invenciókhoz folyamodik a költő, valahányszor egyéni lelki-életének mélyéből akarja felhozni érzésben megfürdetett igazságait! fízt a nagyszerű világelvet láttatja ez az osztály, hogy mityen kevés aránylag a tudásunk, milyen őserő, milyen formáló princípium az érzésünk s mennyire harmonikus egységgé kell mégis összeolvadniuk, hogy műremek szülessék. Fiz egyéni érzés e hatalmas ereje mellett szerkezetben, rendben, a kifejezés világosságában és célirányosságában mennyire respektálnunk kell mégis a közösség élményeit. Szóval a stílusnak ez a sablonoktól eltérő művészi kivirágzása is a közösség és az egyén megnyilatkozásának szükségszerű harmóniájáról tesz tanúságot és arról, hogy bennünk, velünk és általunk él sok-sok fönsé- ges misztérium.