Állami gimnázium, Eger, 1923
13 kus, hanem vegyüléke e báromnak: képei élesek is, színesek is ugyan, de még sem színben és színért élők; audicrór, ballományai már»már fine- mák, mint Arany és Vörösmarty ritmusai, de a szerkesztés egyszerűség gének, világosságának elve itt is elnyomja az érzék működését, valahány» szór nyaklótalan szabadságba kívánkozik : „súlyag“>jai vannak, melyek féktelen röpködést, féktelén csapongást itt sem engednek; (ez az oka pl. annak, hogy Liszt rapszódiái hallás-elemeik révén is inkább cigányo» sak, mint magyarosak, noha zsenialitásuk kétségbevonhatatlan) : mozgó és mozgató elemei legkorlátlanabbak a magyar fantáziának s a szabad moz= gás régiójában szülte Vörösmartyt, aki a „messze-messze ‘ fogalmát a Csongor és Tündében a mozgások egész sorozatának egymásrazubintásá» val teszi magyarosan foghatóvá; itt szülte Petőfit, aki vágtat, mint a magyar pusztázó betyár, de nemcsak a földön, hanem a felhők szlávosan misztikus birodalmában is, megnyergeli őket, a földet az Isten fejére vágja kalapnak, rá Magyarországot bokrétának; itt szülte a szobrász» Aranyt, aki sajátos meghasadást hordoz a lelkében: vágtatni szeretne ő is, mert a vérében volna, hiszen a betyár=Petőfit ezért bálványozza, de kora=bölcs»öregség (— szenvedések, bibliás örököltségek, sub specie aeternitatis nézések tették korán bölccsé, öreggé! —) kerülőt csinált be» lőle, aki vére szerint szintén szabad, lóbátas betyárnak indult: meg is kerül, meg is tapogat mindent, hogy kifaragható képeket adhasson; ilyeneket: Mélyen alácsordúl szakálla fehére. Az a „tempózás“--a. Tehát ezért a két hatalmas tényért kell a különös magyar eljárás, a magyar módszer a tanításunkban: az abstractio idegensége, meg a magyar fantázia jogai és követelései miatt. És ha az imént azt mondottuk, hogy a legelső lépésekre, a legelső kapavágásokra ugyancsak ügyelnünk kell, épen ennek a két nagy ténynek a tudata szólt belőlünk. Mennyi letört, az iskolából kedve» és erejeszegve kikerült, vagy kibukott falusi, paraszti gyermek tudna erről sok-sok siralmasat mondani! Ez a falusi gyerek azt fogja csak meg, amiben egyszerű a szerkezet, világos, igaz a kép, amiben túlzástalan a ritmus, amiben szabad, méltóságos a mozgás, flmit meg» fogott, azt el nem ereszti soha. Azonban az a balszerencséje, hogy a városiak «ügyesebb» társaságába kerülve a felületes és magyartalan Ítélkező könnyen elmarasztalja őt a «butaság»=ban: íme, helyesen írni nem tud, számolása nehézkes, mozgókészsége ügyetlen, a magyarázat közben nem figyel, játszadozik, a német szót kimondani nem tudja stb. stb. A városi «ügyesebbek»=nek e bűnökkel ellentétes «erényei» mind a világos szerkesztőkészség, a világos képlátás, a túlzástalan ritmus és magyaros mozgás elvének több=kevesebb elpusztulásából, föladásából vagy élelmes jobbra=cseréléséből fakadnak. Eszerint nemhogy erények, hanem szomorú jelei a valamikor virúló magyar lélek bervadásának. Ebhez járul az is, hogy a magyar gyerek annál jobban érzi a világos szerkezet bíjjából származó összes fonákságokat és tűrhetetlen sötétségeket, érthetetlenségeket és ellenmondásokat, mentői «följebb» kerül. A könnyebb vérűek itt is kivágják magukat, az ő komoly becsületessége, öröklött természetéhez hív magatartása és állhatatossága pedig egyre nagyobb nehézségek elé állítják őt. Csuda-e, ba nagynebezen mégis érettségiig vergődve siralmas képét kapjuk az ő szomorú gyámol«
