Állami gimnázium, Eger, 1911

120 lentette a műsor tovább folytatását. Az „Inkognito“ sze­replői egytől egyig derekasan kitettek magukért s szépen megértett és kidolgozott jálékukkal mindannyian méltók a dicséretre. A kitűnő rendezés Takács Andor dr. főreális­kolai tanár buzgó fáradozásának sikerét jelentette. Kétségkívül egyik legmegmaradóbb és legnagyobb érdeklődéssel várt száma volt a műsornak Kartner Gitta zongoraművésznő szereplése. Játékának művészi tökéletes­sége, technikájának mesteri finomsága oly csábitó kedves­séggel hatottak a hallgatóságra, hogy szűni nem akaró lelkes ünnepléssel honorálták játékát. Vér Pál Zrínyi Ilona nikodémiai lakomája szavalásnál Bauer Henrik főreáliskolai VIII. o. tanulótól hallottunk egy kiváló sikerrel jutalmazott, szépen kidolgozott s otthonos nyugodtsággal előadott szavalatot. A zenei részt Komáromi Ödön zenetanár játszotta el a tőle már megszokott módon. Arany: „Szondi két apródja“ daljátékának előadása fejezte be a hangversenyt. A két kis apród naiv kedves­séggel játszott énekes szerepében. Városunk közönsége kitüntető pártolással fogadta főreálískolánk tanári karának ama törekvését, hogy intéze­tük szegény tanulói számára egy tápintézetet állítsanak s a két esetén zsúfolt házzal való megjelenésével hatal­masan mozdította elő az intézet mielőbbi felállításának ügyét. A szereplők pedig megörökítették nevüket emez intézet szer­vezésénél azzal, hogy buzgó törekvésükkel érdemessé tették a hangversenyt a közönség hathatósabb támogatására.“ E helyen is a legőszintébb köszönetünket nyilvánítjuk mind­azoknak, kik közreműködésükkel kegyesek voltak hangversenyünk sikerének előmozdításához hozzájárulni, továbbá elismeréssel em­lékezünk meg arról a lelkes és odaadó buzgóságról, melyet a tanári kar és a tanuló ifjúság a hangverseny sikerének érdekében kifejtett, és külön is ki kell emelnünk azon érdemeket, melyeket Takács Andor tanár a sok fáradsággal járó és nagy meggondolást igénylő rendezés körül szerzett. Hangversenyünknek nemcsak erkölcsi tekintetben volt szép sikere, hanem elég szép anyagi hasznot is hozott. A két előadás bevétele 1452 kor. 20 f, a kiadás 751 kor. 29 f, a tisztajövede­lem 700 kor. 91 f. volt. A tanári kar a tisztajövedelem 20°/o-át

Next

/
Thumbnails
Contents