Állami gimnázium, Eger, 1911
121 vagyis 140 kor. 18 f. a „Tanári Özvegyek és Árvák“ gyámintézete javára, 40 koronát az „Izr. Filléregylet“ javára, a fenmaradt 520 kor. 73 fillért a tápintézeti alap javára fordította. e) Március 15-én a magyar alkotmányos szabadság hajnalo- dásának évfordulóját szép számú közönség jelenlétkben kegyelettel ülte meg ifjúságunk a „Bajza Önképzőkör“ rendezése mellett. Ez alkalommal az igazgató hazaszeretetre buzdító beszéd kíséretében osztotta ki Eger város magyar történelmi jutalomdíjait. (L. önkép- zőköri jelentés. f) Április 11-én az 1848. évi korszakalkotó törvények emlékét ünnepeltük a következő műsorral: Himnusz. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. Farkas Imre: Czinka Panna. Szavalja Petravich Istváu IV. o. t. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Schiff Péter h. tanár. Magyar nóták. Előadja az ifj. zenekar. „Primula veris“ Mendel- sohn-Bartholdy-tól. Előadja az ifjúsági énekkar. Inczédi László: A nővér. Szavalja Péczeli Antal Vili. o. t. Szózat. Előadja az ifjúsági ének- és zenekar. g) Május 18-án a „Békenap“ ünneplésére dr. Schiff Péter tanár ismertette a nap jelentőségét. h) A tanév végén, junius 29-én szép számú közönség jelenlétében évzáró ünnepélyt rendeztünk. Ez alkalommal az igazgató röviden vázolta a tanév történetét, ismertetve a tanulmányi előmenetelt és az erkölcsi viseletét, az ifjúságot vallásosságra, szorgalomra, kitartásra buzdította és kiosztotta a jutalmakat, végül az iskola működéséhez a szülők támogatását kérte. Az ünnepély műsora a következő volt: Himnusz. Énekli az ifjúság. Az igazgató megnyitó beszéde. Váradi A.: „Levél anyámnak“ szavalja Czunya György la. o. t. Vonósötös. Lavotta: „Szerenád“. Előadják Chochola Ferenc zenetanár, Atlasz Dezső la. o. t., Koncz Ferenc VI. o. t., Bauer Henrik VIII. o. t., Péceli Antal VIII. o. t. „Hová siet e fürge nép?“, „Táncdal“. Énekli a vegyeskar. Goethe: „Die wande- lude Glocke“. Szavalja Gáspárdy Gyula Ha. o. t. Kuruc dalok. Tárogatón előadja: Kiss Nándor tanár, kisérik csellóval Chochola Ferencz zenetanár, hegedűvel Atlasz Dezső la. o. t., Koncz Ferenc VI. o. t., Bauer Henrik Vili. o. t., Péceli Antal Vili. o. t., P. J. de Beranger: „Adieux de Marie Stuart“. Szavalja Babocsay Árpád VI. o. t. Magyar dalegyveleg, a) A reményhez, b) Őszi harmat után, c) Toborzó. Énekli a vegyeskar. Thomas Campbell: „Je Mariners of England“. Szavalja Bauer Henrik Vili. o. t. Báró