Állami gimnázium, Eger, 1906
— 27 — nak felfogása volt ez. Sürgeti a nyelvismeret szerzésében a történeti alapot, a mi természetesen csak Révai után van. Nem kevésbbé érdekes a mostan vázolt universalis grammatikából való felfogásánál a „Jottographus és Ypsilonista“ cimü 1812-ben készült pályairata, melynek feladata a magyar helyesírást az egymással ellenkező szokások és önkényes vélemények helyett filozófiai princípiumokra épiteni, mint a pályamunka teljes cime mutatja. Szükség volt erre annak idején, hogy azt a két nagy tábort (a jottistákat és ypsilonistákat) egymáshoz fűzze a helyes Írásban. Párbeszédes ez a munka, tehát példa lehet arra is, mikép lehet tudományos tételről párbeszédes formában értekezni. A jot- tista vitatkozik benne az ypsilonistával; jottista alatt természetesen Szemere lappang. A legelső kérdés az, vájjon az eredet szolgáljon-e alapul a helyesírásnak, vagy a közbeszéd ? A jottista természetesen az utóbbit fogadja el, mert ebben például: „tolly, vonnya, alkottya, olly, kocsonya, rakottya“ nincs feltüntetve a szónak eredete, etymonja. Természetesen szorosan az eredet szerint való irás sem egészen helyes, mert akkor előállnának az ilyen alakok: iszja, hozja, öcsje, hadval stb., hanem a helyesírásban az eredetre való tekintet mellett számolnunk kell a széphangzattal és az analógiával ; ha ezt a kettőt figyelembe vesszük, akkor a fönebbi alakokból ilyenek lesznek: hozza, iszsza, öcscse, haddal stb. és ezzel együtt vissza van adva a hangzóknak hangbeli értéke és vissza van adva annak eredete is. Az ypsilonisták megengedik azt, hogy ezen szavakat j-vel Írjuk: dobja, döfjön, rakják, nyomják stb. és ezt nem engedik: vonnya, rakottya stb., ez merő ellenmondás, mert a bj, fj, kj mássalhangzók egy hangban mondatnak ki és az ypsilonisták mégis kettővel írják, természetesen, mert a bj, fj, kj hangokra nincs külön jegyünk. Az ypsilonisták lágyitási törvényére, mely szerint a d, 1, n, t hathatós változásban gy, ly, ny, ty-vé lágyulnak, továbbá a már meglágyultak megkettőztetnek, mint például hadnagygyá, hagy- gyunk, személylyé, folylyon, Szemere a jottista azt jegyzi meg, hogy hiszen: védi, üti, feni, féli és mégsem végygyi, ütytyi, feny- nyi, félylyi, igy tehát az ypsilonisták törvénye elveszti alapját, következetlen önönmagához, holott ha igy írjuk: védje, üsse, félje, akkor közetkezetesek maradunk mindenütt és épen úgy nem adjuk vissza a kiejtésbeli hangot írásban, valamint az ypsilonisták sem képesek, de legalább a következetesség a jottisták részén van. Nem
