Állami gimnázium, Eger, 1906
28 — helyes az ypsilonistáknak azt az elvét sem elfogadni, mely szerint j, b, f, g, k, m, p, r mássalhangzókat meglágyítja, mert a lágyulás két hangot eggyé olvaszt, már pedig ha ezeket a szavakat vesz- szük : rakhatsz, raksz, csapsz, vethet a lágyulásban egy hanggá lesz: ra-khatsz, ra-ksz, ve-thet, igy aztán arra jutunk ki, hogy a magyarnak van x-je, eh-ja, a mi tudvalevőleg nincs. De hivatkozik a jottista Szemere a nyelvtörténetre is ; a régi nyelvben igy írták: adia, tolia, vonia, láda; és midőn a nyelvhistóriára az ypsilonista felkacag, Szemere erősen védi a nyelvtörténetnek fontosságát; idézzük is ezen helyet: „Azon irataink, (t. i. a régi nyelvemlékek) nem igaz magyar eredetüek-e ? Honnan azt, hogy nem ? Mivel a magyar euphoniát nem követik, úgymint házává, népévé, szabadítsa, hanem igy : házoá, népéé, szabadoha ? — S egyedül a mi nyelvünket hiszszük-e oly pár nélkül hagyott csudának, mely az időnek méhéből úgy fejlett ki, mint Pallas Zeus főjén: felkészülve mindazzal, melyet most bir? Ne építsük a philologiát regére s legyen ideánk a nyelveknek eredetek és előmenetelek felől olyan, a milyen nem mondom, philosophushoz, de csak egy értelmes főhez is illő. Emlékezzünk arra, hogy nyelvünk ragasztékos nyelv, hogy benne a formativák, sőt az inflexiók is nem a gyökérszónak tulajdon belső ramificáltatása, hanem fő- és segédgyökereknek összveragasztatások által eredtek. S ekkor érteni fogjuk a magyar nyelv hisztoriáját, különben pedig nem, soha.“ — íme, a nyelv- történet fontosságának hirdetése Szemere által ! S mikor Révait, a nagy tudóst látja megtámadva, védelmére kel: „Révai, Révai! Be kevesen vágynak hozzád hasonlók! Neki esztendei jövedelmet Ígérnek, csakhogy az ypsilonisták között foglaljon helyet; csak hogy keresztényt írjon ; de ő nemesebb vala szükséget szenvedni, mint lelkének meggyőződését áruba bocsátani!“ Megjegyzendő, hogy Révai a maga nevét is y-al irta eleinte, csak mikor a nyelvtörténet alapján győződött meg az i-vel való helyesírás helyes voltáról, irta nevét i-vel. — Szemere tovább folytatja érvelését az y-isták ellen ; nekik az volna első sorban kötelességük kimutatni, hogy a ragasztékos és inflexiós nyelvek miben különböznek egymástól; és ha azután bebizonyítják, hogy a magyar nyelv inflexiós, akkor orthographiájuk helyes. Szemere szerint a ragasztékos nyelvben az etymologia játssza a főszerepet és azt a törvényt ismeri el, hogy egy szónak ne legyen több typusa egynél, valamint az eupho- nia meg sem sértetik; de az y-isták szerint egy lágyulásnak csak
