Állami gimnázium, Eger, 1895
csak oly értelemben ösmeri el, a mely a hatások ellenére más irányt vészén, mindezt bár szórványosan tapasztaljuk, de általános törvénynyé nem emelhetjük. A hol ez az állapot van, a hol a nevelő nem férhet a növendék kedélyéhez, ott persze nevelésről szó sem lehet. A másik szélsőség Fichte kijelentése: „Akarsz valamit tenni az emberekért úgy ne beszélj sokat, de tégy; tedd őket olyanná, hogy mást ne tudjanak akarni.“ Helvetius szerint is az ember a hatások befolyása alatt fejlődik, meg akarata is olyan, a milyenné teszik. Ha tehát a nevelés helyes úton halad a növendéknek azzá kell lennie, a mivé nevelik. Szerencse volna a nevelőkre, ha ez úgy volna. De nem minden magból lesz élőfa! A tapasztalás bebizonyította, hogy a nevelésnek ily nagy hatalma nincsen. Bizonyos azonban, hogy a nevelők inkább becsüljék túl hatalmukat, mintsem előre is fásultan lemondjanak a sikerről. De a lehetőség határairól, a képzés módjáról, ingadozó nézetek voltak, mig a nevelés-tudomány a lélektanból nem tájékozódott a lélek a kedély tulajdonságairól, az ember hajlandóságairól, így is sok tekintetben csak valószinűségről lehet beszélni, mert ezen a téren is még nagy a homályosság, de azért a nevelő bizalommal fordúlhat a psychologiához, mert ennek törvényeit igazolva látja majd a tapasztalatban is, s ez ad neki reményt arra is, hogy törekvése nem lesz hiábavaló. Tehát miféle eszközei vannak a nevelőnek, hogy czélját elérje ? Felelet: a fegyelmezés és tanítás. A kettő között a külömbség nyilvánvaló. A tanítás alkalmával a tanító és a növendék egy harmadik tárgygyal együtt foglalkoznak, a fegyelmezés pedig csak a növendéket éri. A fegyelmezés dolga a jcllemképzés, az isteni félelemben, engedelmességben, hűségben lemondásban való nevelés. Úgy vélik a leghatalmasabb tényezők, melyek az akaratot mozgatják, a kedv- és szeretet, tehát a nevelőnek a legfontosabb feladata a gyermek hajlandóságainak megfigyelése, hogy őt helyesen vezetni tudja. A példa hat legjobban a gyermekre, tehát a korai szoktatás a rendes, tevékeny életmódra, a melynek példáját a gyermek nevelőjében látja, a legnagyobb hatással lesz rá. Erre vonatkozik Plato tanitása, a ki kimondja: erényt erénynyel kell tanítani, mert ez szeretetet és vetélkedés kedvet ébreszt. Tehát a nevelőnek magának ideális embernek kell lennie. Nem egy munka
