Állami gimnázium, Eger, 1895

czólt helyeselni kell, de ha valamennyinek eleget akarunk tenni, nem tévediink-e el ezek sűrűjében ? Majd az egyik, majd a másik czél felé törekedve nem pazarolja-e el hasztalanul idejét? Talán úgy segíthetnénk magunkon, ha olyan ösvényt keresnénk, a melyen az összes említett tulajdonságok egyesithetők ? Ha ez. nem sikerül, talán folyamodhatnánk bibliai mondáshoz : mindeneket megpróbáljátok s a mi jó azt megtartsátok! Szóval válogatna belőlük. A theologiai nevelésből átveszi az isten félelmét, Locke-tól, BasedoAv-tól az ügyességet, hogy a társadalom hasznos tagjaivá váljunk, Peztalozzitól a sokoldalú képzést s a nyomában járó érdeklődést.

De a nevelés ennyi feladatát látva, jogosan felmerül az a kérdés, mindezek talán sokaságoknál fogva nem alárendelt tulajdonságúak-e ? Vagy talán van olyan szellemi ereje az embernek, a melynek erősitésével a többi lelki tulajdonságok is kifejlődnek? Erre vetve magunkat egységes nevelésre jutunk, a mely munkánkat sikerrel koronázza, mer.t csakis igy lehet tervszerű, egységes nevelésről beszélnünk. Ilyen egységes nevelési czélt csak is ethikai, erkölcstani vizsgálódások alapján fedezhetünk fel. De itt ismét egy másik kérdés merül fel. Melyik ethikához forduljon az ember ? Vájjon nincs-o igaza Schleiermachernek, a ki azt állítja, hogy általánosan elfogadott erkölcsi rendszer nincsen. Ha ilyen a szó szoros értelmében nem volna is, a nevelőnek az erkölcsi rendszer bizonyos, határozott részére kell állania! így teszem fel, el kell vetnie azt a felfogást, hogy minden a szerint becsülendő, a milyen rögtönös hasznot ad. Ez úgynevezett Utilitarismus diadalra jutásával semmiféle magasabb, ideálisabb törekvésről szó sem lehetne. A nevelő, ha ideális czélt tűz maga elé, olyan erkölcstanhoz forduljon, a mely nem a tárgyakban keresi az erkölcsi törekvés értékét, hanem az érzésben, az akaratban. Ebben az ethikában nincs annak helye, hogy az akaratot azért becsüljék nagyra, mert eredménye és következménye becses. Ez a Her- bart-féle ethikai tan, melynek szépségét nagyszerűségét még ellenfelei is elösmerték. Fő alapolve pedig, nem az ismeretek, nem a javak, nem a külső cselekedetek jók magukban véve, hanem a jóakarat. Ez a jóakarat pedig a személyiség saját akarata, a mely az erkölcsi törvénynyel összevág, a mely az ember egész lényét áthatja. A Hertbart-féle ethikának öt alkotó része van: a benső szabadság eszméje, a tökéletesedés eszméje, az akarat sokol-