Állami gimnázium, Eger, 1895

képen sem oktatnak bennünket arra, mily formában és milyen képzésre van szüksége a növendéknek s a nevelés czéljára vonatkozólag is csak általánosságokra bukkanunk. Ilyen általánosságok : a nevelés az emberek segítségével és az emberek javára történik. A nevelés a gyermekeknél lehetséges és a felnőttek kötelessége, a hol a gyermekeket magokra hagyják ott a nevelésről szó sem lehet. Fogalmából megtanuljuk, hogy a nevelésnek tervszerűnek kell lenni. Arra kell törekednünk, hogy a gyermek csak addig álljon nevelője hatása alatt, mig vezeti, de ha önállóvá válik, a beleeseppegtetett elvek szerint járjon el.

Ez mind igen szép és helyes, de a nevelés czélját és annak formáját nem árulja el. Ebben a tekintetben csak a népek nevelésének története adhat felvilágosítást. De itt ismét cseberből vederbe kerülhetünk. Neveljünk úgy, mint Rousseau kívánja: természetes embert a müveit ember helyett? Hiszen épen annyi fáradsággal a müveit társadalomnak való egyéniséget is nevelhetünk. Vagy neveljünk tisztán csak a társadalomnak oly elvek szerint, a melyeket a társadalom hirdet? Vagy van-e és lenni kell-e a nevelés egy bizonyos ideálisabb czéljának? Ne a társadalom a szokás vezesse, hanem egy magasabb elv szerint nemesebbé iparkodjék tenni az emberiséget? E törekvés nélkül képzelhető volna-e haladás? Vagy Pestalozzi szerint összes erőink harmonikus kifejlesztésében áll a nevelés czélja? De hát tulajdonképen micsodák azok „az összes erők,“ mi az a harmónia? A szó szépen csendül, de kielégitő értelmét bajos venni. Epen ilyen általános kifejezések azok, a melyek a formális nevelés czéljának felelnének meg: Neveld önállónak növendékedet, legyen küiömb ember apjánál, nevelőjénél stb. De mindezek a kijelentések nem mondják meg: milyen az az önállóság, mi a czélja? milyen tanulmányokkal dolgozzék? Ezek nem egyebek mint elvi kijelentések, mint pl. Rousseau természetessége, Pestalozzi, Herder, Lessing követelése, hogy valódi embert neveljünk, s a racionalisták elve, a moly a felvilágosodottságot, észszerüséget tartja a legfontosabbnak. Ide sorolhatjuk a keresztény nevelést, a mely a bűnbe merült világot váltaná meg, s a piotisták kijelentését, a kik a jámborságra és istenfélelmére kívánnak nevelni.

Minden esetre igen bő választék. De épen mert sokféle, nem tudja az ember: melyikhez nyúljon. Valamennyi kitűzött