Állami gimnázium, Eger, 1895

hanem öntudatos, közös munkában él egymás mellett, a mely­nek czélja a haza felvirágzása. Nem kell tehát éket verni a nép és a felsőbb iskolák közé, de a népiskola úgy tekintendő, — mert valóban az is —• mint a többi intézetek erős alapja, a melyen a nevelés palotája áll. Csak örülni lehet rajta, ha a népnevelésre nagy gondot forditanak. Ez a nemzeti nevelés sziklaköve. Helyes az a fel­fogás, hogy az alapvetés legyen szilárd, s megáll rajta a nem­zeti nevelés fényes épülete. A hol ez megvan, ott már sok történt. Együgyűség is volna az épület follitásához felülről kezdeni. A hol azt tennék, magokat ámítják, vakitani akarnak másokat is, nem gondolnak a nemzet javával. Nálunk ma­gyaroknál különösen óriási fontossága van a népnovelésnek. Az egységes magyar nemzetet e hazában őseink elfelejtették megcsinálni. Ez óriási feladat terhe nagyrészben a népisko­lára vár. A népiskoláknak általában 6—8. osztálya van, az ismétlőt is odaértve. Beosztások községek szerint változó. Vannak osz­tatlan egyosztályú falusi iskolák, a hol az összes különböző osztályú növendékeket egy teremben tanítják. Másutt két osz­tály tanul együtt, vagy minden osztály külön van, természe­tesen a nagyobb helyeken. Vannak vegyes iskolák és külön leány- és fiú-iskolák. A mi a tantervet illeti, minden tudomány­nak elemeit tanítják a népiskolákban. Az az idő, hála Istennek elmúlt, mikor a népet „boldog tudatlanságban" kívánták tar­tani, de aztán csodálkoztak bárdolatlanságán. A kézi munka tanítását is szép eredménynyel kezdik bevinni az iskolába, de még nincs oly szoros összefüggésben a többi tanulnivalóval, mint az kívánatos volna. De megvan a törekvés az iskolákban is, nem csak tanítani, hanem nevelni is, s évről-évre nagyobb gondot forditanak a tanítók képzésére. De bizony ezen a téren, ha van is haladás, nagyon sok még a tennivaló. Nem csak kevés népiskolánk van, s igy az iskolázatlan gyermekek száma igen nagy, de sok azok közül olyan, hogy ellentétben áll nem csak a magyar nemzetiséggel, hanem a műveltséggel is. Különösen némely vallás-felekezotek iskolái nem is egyebek, mint vallási és nemzetiségi rajongók melegágyai, szánandóan alacsonyfokú oktatással. Bizonyos, hogy a vallásnak karöltve kell haladni a műveltséggel, mert természetes szövetségesek, de minden egyházi gyámkodás csak

Next

/
Thumbnails
Contents