Állami gimnázium, Eger, 1892
Tartalomjegyzék
46 & 5".-ban 300 (tavaly 299, két, éve 294), a r-ban 210 (tavaly 188, két éve ■csak 174). A megelőző 1890—91. iskolaévben 2274 első o;*zt.-beli r.-i tanulóval szemben csak 267 nyolczadosztálybelit találunk. Érdekes volna kiszámítani, mennyibe kerül az államnak egy -egy r.-i abituriens ! A r. tehát immár üdűltté vált sorvadásba esett, melyen a hivatalos orvosság: a reáliskolai latinnyelvi tanfolyam sem lendített nagyot. Miért? Mert jól megnézd t. olvasó azt az emberfiát. kinek erről tudomása van, vagy ki csak el is higygye. Igen a r mellőzésének egvik, talán legfontosabb oka az. hogy nem tudják, hogy a reáliskolában latinál is lehet tanulni! Sejtelmük sincs, hogy a r. végzése, érettségije után is mehet az ifjú az egyetemre, lehet orvos, ügyvéd, stb. Sejtem s előre érzem e sorok írásánál, mint csóválják kétkedőén fejőket olvasóim, csekély kivétellel. Azon egy-kettő pedig, a ki tudta, állításom helyességéről könnyen személyes kísérlet révén győződhetik meg, ha legközelebbi ismerősét ez ügyben kérdőre vonja. Ne hidd azonban, hogy az illető tájékozatlanok felvilágosítása túlságos köny- nyű lesz. Az „Igazán? Hihetetlen !“-ek ellen nem védekezhetel másként, mint ha „schwarz auf weiss“ megmutatod nekik a kérdéses rendeletet, a mit — mivel neked fáradságot okozhatna — e helyen én pótoltam. Elhiszem, fogják végre kényszerűségből mondani, de hát akkor miért nem járnak többen a r.-ba? Miért? Egyszerűen ugyanazon okból, a miért, fiát ön is a ,g.-ba küldte: nem tudják! Hihetetlen, de szomorú való, hogy egv ily rendkívül fontos újítás 6 éven keresztül úgyszólván titokban maradhatott! Közelebbről tekintve, e tudatlanság, helyesebben tájékozatlanság nem is oly meglepő. Annak idejében, 6 év előtt, e fontos rendelet bizonyára közöltetett a napi lanokban, folyóiratokban s iskolai értesítőkben. De kérdem, hányán olvasták, s ezek közűi azóta hányán emlékeznek még rá ? Gyorsan élő századunkban, hol egyik felfedezés s újdonság a másikat kergeti, hol — bármily paradoxnak hangozzék is — többet írnak s nyomtatnak mint olvasnak, az eredményes reklám módját nem az egyszeri hirdetés képezi. Régi tapasztalat, hogy az emberiség emlékezete a jó dolgok iránt megromlott, nyert jótéteményekre nem igen szeretünk visszagondolni. Mostoha-testvéreinktől, akarom mondani a .g.-októl, kik szám szerint ötször múlnak felül bennünket, az egoismus századában nem is vehetjük zokon, hogy a mi bajunkkal, belső ügyeinkkel (?) nem törődnek, miért világosítanák ők fel a közönséget, midőn hál’ Isten oly jól érzik magukat ? Okos ember a maga tekintélyét nem ássa alá s hiúságának hízeleg, ha nélkülözhetetlennek tartják. A r.-nak általában csendesebb s szerényebb hívei s képviselői pedig, megfélemlítve a hatalmas ellenfél többsége által, összetett karokkal szemlélték s szemlélik még jórészt az állapotokat s Ibsent követve, ki szerint legerősebb az, ki egyedül áll, bele-
