Állami gimnázium, Eger, 1892

Tartalomjegyzék

42 Ha tehát a r.-i tanuló eredetiben nem olvashatja is Homerost, Sophoklest, Platót vagy Cicerót, magyar vagy né­met fordításban, részben legalább kivonatban, megismerkedik ez írók műveivel, az általok hirdetett eszmékkel a reáliskolai tanuló is. A halhatatlan gondolatok, melyekkel azon héro­szok gazdagították az emberiséget, bármely nyelven is ugyan­azok maradnak s ha tanulóink nem tanulják is be ugyanazon nyelven, melyen először nyertek kifejezést, a tartalom, az eszme a reáliskolai tanuló nevelésénél is érvényesül. A tan­tárgyak második csoportjában, a mennyiségtan-természettudo­mányiakban a két iskola közötti eltérések még jóval na­gyobbak de ismertebbek is, ..semhogy azokat egyenként kellene felsorolnom s indokolnom Összefoglalásúl álljon itt a reális­kola czéljának meghatározása Rombauer fogalmazásában: A r., mely behatóan s gyakorlatilag is megismerteti a tanulót a mi viszonyaink között legfontosabb 3 modern nyelvvel, ezek közvetítésével s a világtörténelem fonalán meg akarja vele ér­tetni az emberi nem művelődésének, ismeretköre bővülésének történetét ama nyelvek irodalma segítségével; e mellett klasz- szikus fordításokban s átdolgozásokban ismerteti a régi kul- turnépek örök-szép termékeit is. A mennyiségtan - termé­szettudományi tantárgyak beható művelése által fejleszti ta­nulóinak értelmét, megfigyelő s következtető képességét. Ál­talában tekintettel van az ember minden irányú tehetsé­geire, s kiváló súlyt fektetve a jellem s egyéb erkölcsi tulaj­donságok fejlesztésére, a modern élet követelményeit sem hagyja figyelmen kivűl s előkészít a létérti küzdelemre. Röviden összehasonlítvaa^.ésar. analog tantárgyainak szerepét, mondhatni, hogy a g. tanulói általános műveltségét s kedélyök képzését azáltal törekszik biztosítani, hogy a klasszikus né­pek nyelvével az irodalmi termékeket közve te ti énül adja meg; a r. ezen czólt az által közelíti meg, hogy lehetőleg ala­posan ismerteti meg tanulóit a nagyobb gyakorlati jelentőségű modern nyelvekkel, bevezeti őket ezeknek, a klasszikus iro­dalom alapján épült irodalmába, s ennek segélyével ismerteti a régibb irodalmak legkiválóbb termékeit is. 4. Mindez áll s igaz a 87 előtti r.-ra, de a 87 utáni r.-ra ennél jóval több igaz! Mi történt tehát 1887 ben? Ekkor ját­szotta ki a r. legfőbb tromfját, mely azonban mindmáig nem ütött be teljesen. E tromf czíme: A latin nyelv tanítása a reál­iskolában ; történeti életrajza itt következik. A v. és k. miniszter 1887 április 2-án [8296 sz. a. k. rendeletével kibocsátott „Szabályzat a latin nyelvnek a reális­kolában való rendkívüli tanítása tárgyában“ 10 §-ból áll s ki­vonatosan a következőket tartalmazza. 1. §. A r.-ban a latin nyelv tanításának czélja az oly r.-i tanulókat, kik a tudomány- egyetemre jogosító latin nyelvi vizsgálatot kivánnak tenni,

Next

/
Thumbnails
Contents