Állami gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
41 és fa-fűtésre alkalmas vaskályhák továbbra is meghagyhatok lesznek. 11. A mint kiküldöttemnek jelentéséből értesültem, a második emeleten elhelyezett II. osztály tantermét két egy ablakos helyiség egyesítése alkotja, mely helyiségek egyike egyenes födényzettel, másika pedig boltozott födényzettel van ellátva. Ez okból a boltozott födényzet eltávolítandó és az egész osztály fölött egyenes födényzet készítendő Ugyanezen alkalommal a födényzetelc is megvizsgálandók, ha váljon azok hordképes állapotban vannak-e ? 12. Szükségesnek látom továbbá, hogy a tölgyfából készült főlépcső-fokok is rendbe hozassanak, a kikopottak eltávolíttassanak, a meglévő és még továbbra is felhasználható lépcső fokok pedig újból elhelyeztessenek. 13. A kísérleti tanterem ablaktáblákkal, a többi ablakok podig vászon-függönyükkel lesznek ellátandók. 14. A földszintes házban tervezett és a tervrajzban feltüntetett átalakítási munkák közül csakis a tornacsarnok ellen van kifogásom E csarnok, a mint ezt a szerződésben is kifejezésre juttattam, külön telken és pedig a tervezettnél jóval nagyobb méretek szerint lesz emelendő Ez alkalommal a normális tornacsarnok tervrajzainak csatolása mellett, felhívom czímet, hogy a jelenlegi udvarterületnek óraközi üdülő helyként való csonkítatlan meghagyása mellett, a tornacsarnok helyéül oly telket szemeljen ki, melyen nem csak a tanügyi követelményeknek megfelelő tornacsarnok lenne felépíthető, hanem ezenkívül mintegy 1000—1500 négyzetméter oly terület is rendelkezésre áll, melyen a nyári tornatér berendezhető és a melyen a rendgyakorlatok megtarthatók lesznek. A kapubejárattól balra eső helyiségek kézi munka teremmé alakíthatók ót, míg a bejárattól jobbra oső lakás az iskola-szolgának lesz átengedendő. Az iskola-szolga által ez idő szerint használt lakosztály részint az iskolai raktár, részint pedig fáskamarául lenne felhasználható15. Kívánom, hogy az udvarban levő kerekes kút szivaty- tyúval láttassák el, hogy a növendékek a beleesés veszélyének kitéve ne legyenek. Nehogy a jövő tanév megnyitása késedelmet szenvedjen, a munkálatok a jelen tanév bevégeztével azonnal foganatba veendők és gyorsasággal oszközlondők. A másolat hiteléül Grabotsay Adolf s. k. aligazgató.