Állami gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
38 17.395 szám. Jóváhagyom azzal, hogy a mint ez a jelen szerződés 3-ik pontjában is ki van fejezve, Eger városa egy külön épületben elhelyezett megfelelő téli tornahelyiségről és egy megfelelő nyári tornatérről is köteles gondoskodni. Budapesten, 1892 évi május hó 10-én. Gróf Csáky s. k. (P. H.) Ezen szerződés tervezete Eger v. képviselőtestületének márcz. 30-án tartott ülésén került tárgyalásra, Miután a v. főjegyző a hivatalos szöveget felolvasta, a polgármester figyelmeztet a tervezet első pontja első mondatának („amennyit... még kivánni fog“) és 8. pontjának („örök haszonélvezet“) többféle értelmezést megengedő fogalmazására, melynek megszüntetésére egy a szerződéshez mellékelendő jegyzőkönyv felvételét tartja szükségesnek. Miután ezen indítvány — melyet ugyan a felszólaló Babocsay S., Kovács K. s dr. Schwarcz í). képviselők, tekintettel a szerződés döntő voltára, mellőzhetőnek tartanak — elfogadtatott, a községi törvény 59. szakasza értelmében az elnöklő polgármester elrendeli a névszerinti szavazást. melynek alapján a felolvasott szerződés 24 szavazattal 1 ellenében (Tepliczky József) elfogadtatott. Ezen jegyzőkönyv hiteles szövege a következő: Kivonat Eger v. részéről 1892 márcz. 30-án Grónay S. polgármester elnöklete alatt tartott rendes képviselőtestületi ülés jegyzőkönyvéből: 2070/92- Olvastatott a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministornok f. é. márcz. 8-án 9490. sz. a. k. leirata, mely mellett az egri állami alreáliskola felállítása és fen- tartására vonatkozó szerződési tervezetet elfogadás végett azon kijelentéssel küldi meg, hogy ezen alreáliskola feliállítására vonatkozó szerződést csakis ezen tervezet alakjában hajlandó jóváhagyni. Végzés: Tekintettel azon körülményre, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister által 9490/92. számú leirata kíséretében leküldött s felolvasott szerződési tervezet e városi képviselő testület részéről 1891. jún. 1. és jún. 16-án tartott közgyűlésben 5431 és 6005 sz. a. hozott azon határozatokon nyugszik, melyekkel megállapíttattak azon kötelezettségek, melyek az egri állami alreáliskola fokozatos felállításának előfeltételeit képezték, mindezeknél fogva az előlfelhívott szerződési tervezet el- vagy nem fogadása felett az 1886: XXII. t.-cz. 59. szakaszához képest a névszerinti szavazás elredeltet- vén, igonnel, vagyis a szerződési tervezet elfogadására szavaztak : Jankovich Dezső, Kovách Kálmán, Babócsay Sándor, dr. Schwarcz Dávid, Sinkovics Imre, Bárdos János, Morvay János. Almásy Félix, Hickman Károly, ütömösy Ödön, Csepreghy Gyula, Mélay Dániel, Luga László, dr. Akantisz Jusztin, Du-