Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1943

32 ­C) Erkölcsi nevelés. Valláserkölcsi nevelés. Napjaink borzalmas világviharában két­szeresen érezzük, mennyire fontos a tiszta keresztény öntudatra épült jellem, a gyakorlatilag is vallásos férfiúi eszmény kialakítása. Éppen ezért nevelésünkben minden alkalmat megragadtunk arra, hogy ezt a célf elérjük. Tanulóink dicséretére legyen, hogy a kötezővé nem tett, de mindennap V2 8-kor megtartott diákmiséinken az egész esztendő folyamán buzgón vettek részt, sokan járultak a szentségekhez, már az iskolai év bezárása után megtartott májusi litániákon is majdnem annyian voltak, mint máskor iskolaév folyamán. A templomra néző kápolna nem hiába van iskolánk szívében, — minden tízpercben meg­telt egy-egy fohászra betért tanulókkal. E vallási gyakorlatokban kerül­tük az ellenőrzésnek még a látszatát is, tiszfán-pusztán egy-egy elejtett meáleáyzésünk, odavetett buzdító szavunk segített a tudatosan folyó vallási nevelésnek. A nemzeti öntudat ápolása. Ha valaha, úgy napjainkban, a köröskörül fenyegető veszedelmek ellen kellett fölvérteznünk az ifjú­ságot, hogy tisztán lássák nemzetünk hivatását Középeurópában, köze­lebbről a Kárpátmedencében. Az ellenséges hírverés egyre halványabbá teszi bennünk a nemzeti öntudatot, míg más részről a nemzeti önimádat veszedelmes, idejétmúlt, csak csalódást hozó tévútja fenyeget. E két veszedelem között kellett megtartanunk tanulóink magyarság-szemlé­letét és nemzeti öntudatát. Ezért fordultunk nemcsak egyesületeinkben, hanem iskolai munkánkban is a magyar népi értékekhez, ahhoz, ami valóban időtálló bennük. S mindezt nem divatból tesszük, hanem abból a mélyről fakadt meggyőződésből, mely a népi divat előtt is irányította intézetünket: a magyarság népi rétege sok kincset mentett meg a múltból, ami csak a miénk. Tettük ezt azért, hogy tanulóinkban életté váltsuk mindazt, ami magyar hagyomány. E hagyomány alapján állva neveltük őket felelősségérzetre, hogy állani tudják a sokszor keserves magyar sorsot, hogy tudjanak helyfállani, hősiesen viselkedni az élet minden pillanatában és minden helyzetében. Ezért ápoltuk hőseink emlékét, ezért állítottuk külön-külön is szemük elé az intézet legújabb hősi halotfaif. A halálhír vétele után minden egyes alkalommal ünne­pélyes gyászmisét mutattunk be értük. Általában egész nevelésünket áthatotta az a tudat, hogy Szent István óta ezen a földön megkeresztelkedeft a magyar gondolat, ennek a megkeresztelfetésnek egységében kívántuk tanulóink lelkében is ápolni a vallásos és nemzeti eszményhez tapadó törhetetlen hűséget. Ünnepeink. Az idei késői iskolakezdés magyarázza, hogy ünne­pélyeinket nem tarthattuk meg a régi fénnyel. Éppen ezért különös

Next

/
Thumbnails
Contents