Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1943
- 33 gondossággal ügyeltünk arra, hogy az elmaradt külső fényt benső- séggel pótoljuk. November 1-én a felső osztályok résztvettek Gárdonyi-sírjánál az ifjúság rendezte szokott kegyeleti ünnepélyen. Szent Imre emlékének a rákövetkező vasárnap ünnepélyes megemlékezéssel és a közös éveleji szenfgyónással és szentáldozással hódoltunk. November 15-én a munka megkezdése előtt I. b. Vajda Ödön zirci apátúrnak, az intézet építőjének lelkiüdvéért gyászmisén vettünk részt. December 4-én cserkészeink meghitt kis ünnepségek keretében adták át összegyűjtött ajándékaikat a sebesült honvédeknek az egri hadikórházakban. December 5-én tábori beszámolót tartott a cserkészcsapat a nagy- közönségnek nyári táborairól színes fényképek vetítésével és bemutató táncokkal. December 6-án, Horthy Miklós kormányzó úr ő főmélfósága neve- napján, magyar szívvel ünnepeltük az országgyarapííó kormányzót és kértük Isten áldását életére és munkásságára. December 12—13-án a Mária-kongregáció a gimnázium tornacsarnokában katolikus könyvkiállítást, sajtószemlét és könyvvásárt rendezett. Január 19-én Szent Margit szenttéavatásával kapcsolatban ünnepélyes keretek között emlékeztünk meg templomunkban az Árpádház legújabb szentjéről. Január folyamán kezdték meg cserkészeink a „János vitéz" előadását bábszínházi feldolgozásban. A nagy érdeklődés miatt az előadást csaknem hússzor kellett megismételnünk. A darab zenéjét dr. Révész Amadé szerezte. Bábszínpadra alkalmazta Keszthelyi Ferenc VI. o. t. Szereplők: Jancsi: Keszthelyi Ferenc, Iluska: Sütni András, Mostoha: Pál Miklós, Főbetyár: —, Francia király: Molnár Béla, Leánya: Nicki Károly, Huszárkapitány: Molnár Béla, Menyecske: Horváth Imre, Óriáskirály: Pál Miklós, Halász: Pamula János, Udvari bolond : —. Kincstáros, betyárok, óriások, tündérek. Játszott a bábszínház zenekara. (Sturm József harmónium, Veres Tibor és Horváth Imre hegedű, Hangyási Béla klarinét, Kovács Endre és Maróti Béla furulya, Mogyorósi Ottó fuvola, Purszki Géza és Katona József.) Vezényelt: Szelényi János. A díszleteket tervezte és festette: Pál Miklós. Február 13-án kosárlabda villámtorna diósgyőri csapatokkal. Február 27-én MOTESz jelvényszerző tornaverseny. Március 12-én Miskolc-kerületi kard- és tőrvívó egyéni- és csapat- bajnokságok. Március 15-én ünnepélyes szentmise után a helybeli közép- és középfokú iskolákkal együtt a városi levenfeünnepélyen vettünk részt. 3