Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942
28 magam is tölthettem néhány feledhetetlen napot a zirci apátság falai között, mint hiteles tanú, hálás érzelmekkel igazolom. — Sok érdekeset mond még a cikkíró a vallásos és világi tudományok műveléséről, az ifjúság legszebb eredményeket elérő neveléséről, a földművelés és gazdálkodás terén meglepő teljesítményekről, a telepítő munkáról és szociális intézkedésekről, az egyetemi ifjúság ügyének komoly felkarolásáról az Emericánában. — Az ősi Rendben — állapítja meg — sehol sincs az öregedés jele. Elet, erő, egészség árad a Rend tevékenységében, mint magának a Rend fiatal, mindenkitől szeretett fejének arcán. — Sokat lehetne még, de vájjon kell-e többet mondanom, amikor arra kérem Eger város Tekintetes Képviselőtestületét, hogy a polgármester úrnak e dicsőséges jubileummal kapcsolatos indítványát egy szívvel-lélekkel emelje magamagát is megtisztelő határozattá. — Ha drága jó szüleim élnének és itt lehetnének most e falak között, akármilyen szerények és tartózkodó természetűek voltak is, aligha állanák meg, hogy az apát úr ő méltóságának egy hálás kézcsókkal, egy felcsillanó könnycseppel, egy égbetörő imasóhajjal lelkűk legnagyobb érzelmeit ki ne fejezzék. Hálálkodnának e tisztes öregek azért, hogy az ő három fiókból — akik pedig nem voltak különbek a Deákné vásznánál — az apát úr jeles rendje embereket faragott. 800 esztendő alatt hány magyar szív telt meg hasonló hálaérzettel. — Mint a tenger a folyó cseppjei által növekszik naggyá, ez a 800 esztendő óta dagadó hálatenger ringassa tovább a jó Isten tenyerén a Ciszterci Rend hajóját eddigi hajtóerejével újabb dicsőséges útján, szent és örök céljai felé. Krisfon Endre püspök úr ünnepi beszédének elhangzása után Endrédy Vendel zirci apátúr emelkedett szólásra. — Lelkem mélyéig meghatva állok fel és kérek szót — mondotta többek között —, hogy hálámnak és köszönetemnek kifejezést adjak. Tudom jól — és nem akarok semmit sem az igazság mellé mondani —, hogy legnagyobb hálával az isteni Gondviselésnek tartozunk, aki őseinket 800 évvel ezelőtt erre az édes, áldott földre vezérelte, és megadta a lehetőséget arra, hogy 800 éven át ezért a földért, ennek a földnek birtokosaiért, azoknak jelenéért és jövőjéért szívünk és lelkünk minden sze- retetével, idegszálaink minden megfeszülésével, minden energiánkkal dolgozhassunk. Legnagyobb hálánk az isteni Gondviselésnek szól, s ma, amikor a püspök úr Őnagyméltósága a Te Deumot intonálta, végig azon gondolkodtam, hogy az elmúlt századok vérzivataraiban és a mai időkben, a szörnyű megpróbáltatások között lehet-e másban reményünk és bizodalmunk, mint amivel a Te Deumot befejeztük: „Benned bízom Uram, mert a benned bízók nem szégyenülnek meg.“ Ez volt őseink bizodalma, ereje és engedd, hogy Benned legyen a mienk és utódainké. Azok a nagy tudásról, hatalmas tanulmányokról, de egyúttal megtisztelő és felemelő szeretetről tanúskodó megnyilatkozások, melyeket a polgármester úrtól és a püspök úr őnagy- méltóságától hallottam, a mellett, hogy mélyen lesújtottak, mert csak a jót látták meg bennünk, a rosszat nem, föl is emeltek, mert ebből megtudtuk, hogy a 800 év munkájának vannak és talán lesznek is örökké élő tanúi, akik azt mondják, hogy mi magunk tanúskodunk mellette. — Ebben az elmúlt 800 esztendőben Rendünk mindig tagjainak szüleivel, testvéreivel együtt haladt és dolgozott a magyarság sorsáért. Az első magyar évszázadunkban főhivatásúnk az volt, hogy az ingatag kereszténységet erősítsük imánkkal, külső munkánkkal, s a még sok műveletlen magyar földet termékennyé tegyük saját kezünk munkájával is. A következő századok mást kívántak tölünk. Várat kellett építenünk Pozsonyhan, majd Péterváradon, s amikor hullott ez a meleg tüzes magyar
