Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942

29 vér, a mi rendfársaink vére együtt hullott vele a tatár- és törökdúlásban egyaránt. S ez összeforrasztott minket ezzel a magyar földdel annyira, hogy nincs az a hegesztő, mely nagyobb egységet tudott volna létrehozni, mint a mi kihullott vérünk. — A következő századokban az isteni Gondviselés újra más munkakört jelölt ki főhivatásunkul s ez a következő volt: — Tanítsuk, neveljük legdrágább kincsünket, a magyar ifjúságot. Azok a szá­zadok, melyek összekapcsoltak minket a magyar földdel, a majdnem teljes 800 esztendő, amely összekapcsolt minket Heves vármegyével, s az a közel 200 év, mely Eger váro­sához kötötte minden lépésünket, sok eredjnényt látott, amit testvéreink hoztak létre, és mi örömmel, boldogan láthattuk munkánk eredményét. — Mit hoznak a következő századok, nem tudjuk, de szívem mélyéből érzem és minden rendtársam nevében mondom azokat a szavakat, melyeket a püspök úr II. Géza és apátunk beszélgetéséből kiérzett, s amelyeket valószínű el is mondtak, hogy amíg Isten erőt és lehetőséget ad, addig minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy testvé­reinknek jobb és ízletesebb kenyerük legyen, ifjainkat minél lelkesebb magyarokká neveljük, a ránkbizott híveket minél önfudatosabb keresztényekké és áldozatokat szí­vesen vállaló emberekké alakítsuk át. — Köszönöm szívem mélyéből polgármester úrnak és a város képviselőtestüle­tének megtisztelő rámgondolását, és köszönöm Eger város polgárainak azt a sok meleg és termékeny kapcsolatot, mellyel egri intézetünkkel, és minden magyar rendtársunkkal összeköttetésben vannak és köszönöm azt a bizalmat, amellyel ránkbízzák szemük fényét, gyermekeiket. ígérem, hogy mint a múltban, úgy a jövőben sem akarunk mél­tatlanokká válni erre a bizalomra. A díszközgyűlést dr. Kálnoky István polgármester zárószavai fe- j'ezték be. Az öt napig tartó ünnepségek templomunk új' orgonájának és az új Szent Bernát oltárképnek megáldásával s a szertartás után rendezett egyházzenei hangversennyel fejeződtek be. A Rend gyönyörű barokk temploma ezúttal is zsúfolásig megtelt s a közönség áhííatos hangulatban szemlélte az apáti díszében áldásra vonuló Endrédy Vendel zirci apátot, aki először a templom kórusára ment fel nagy papi segédlettel az orgona megáldására, majd az új oltárképet adta át a templomi tiszteletnek. Az orgonaszenfelés szertartása alatt harsaníak fel Kromoliczky Ünnepi Fanfárok című művének csillogó kürtjei a Dobó István 14. honvédgyalogezred fúvós együttesében s a szép zenei pompájú szám egyben megnyitója volt az egyházzenei hangversenynek. Maga a hangverseny, műsorában és szereplőiben a művészet komoly és értékes hódolata volt a Ciszterci Rend iránt, amely ennek a magas egri kultúrának lelkes alapvetője. Talán az orgona engedel­meskedett legkevésbbé a rendezőség szándékainak, mert néhány fontos alkatrészét szállítási nehézségek miatt még nem lehetett beilleszteni, s a levegőellátást is átmenetileg emberi erővel kellett megoldani villamos energia helyett. Ezek mellett az adott nehézségek mellett sokszorosan lehet érté­kelni Szalay Lajosnak, az orgona tervezőjének művészi elképzelésben

Next

/
Thumbnails
Contents