Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942

27 mértén rendkívül nagy értékű tényezői városunk kulturális és társadalmi életének. — II. József, a kalapos király 1787-ben eltörölte a pásztói apátságot is, lefoglal- tatta az egri templomot, a rendházból meg előbb kaszárnya, 'majd bérház lett. A tanárok azonban fájdalmas hontalanságukban is nagyobbrészt megmaradtak a Ciszterci Rendben. 1802-ben aztán az apátság visszaállíttatván, a gimnázium is a Rendé lett megint. 1814-ben Pilis és Pásztó Zirccel egybeolvadt, ettől kezdve most már nem pásztói, hanem a zirci ciszterciek tanítják az egri diákokat. 1822-ben, 120 esztendővel ezelőtt a ciszterciek gimnáziuma a mostani reálgimnázium épületéből átköltözött a mostani helyére, s így a szép templomot, rendházat és gimnáziumot egyazon épület­tömb ölelte magába. — Az elhagyott gimnázium épületét Pyrker érsek vette meg. Felsőőri Pyrker László érsekről, a főegyházmegye főpásztorainak egyik legnagyobbikáról, hatalmas székesegyházunk építtetőjéről, tanítóképzőnknek, az első magyar tanítóképzőintézetnek és képgyűjteményével mondhatni a Magyar Nemzeti Múzeum képtárának egyik ala­pítójáról lehetetlen itt külön meg nem említeni, hogy életpályáját, mint ciszterci szerzetes, az ausztriai Lilienfeldben kezdte, ugyanott perjel lett, majd apáti méltó­ságot viselt. Végakarata szerint szíve főtemplomunk sírboltjában pihen, teste Lilien­feldben porlad. Emléke pedig mindkét helyen áldva él. — Ámde nem történetírás ennek az ünnepi órának feladata. Sokkal inkább a hálás érzelmeké azok iránt, akik jó másfélszáz év óta nevelik és tanítják Egernek és messze vidékének ifjait. Nevelési rendszerük alapelve kezdet óta az volt, hogy az iskola elsősorban nevel és csak azután, bár nem kevesebb buzgalommal, oktat. A ciszterci tanár az ismeretközlést soha nem tekintette öncélnak, hanem eszköznek az emberi ideál kialakítására. Tudja, hogy a gyermek nem angyal, de a javíthatatlan vásottság megállapításában is nagy bölcsen felette óvatos. Hatni, amíg csak lehet szép szóval és szelídséggel igyekszik, azért mindig neki fáj jobban, ha fenyítő szi­gorra kényszerül. Legelső nevelőértéknek a jó példát tartja, és nagyhatású segítőnek a Rendben és magyar lélekben egyaránt hagyományos Mária-tiszteletet, sohasem vitatván el a nevelő hatások érvényesülése terén a család elsőbbségét. Lépést tart a haladó korral, de minden újítást avval a megnyugtató tudattal mérlegel, hogy annak értékei tulajdonkép az ő régi rendszerének épületébe beépített időálló téglák. Hálás feladat volna a jubiláló Rend soraiból kiemelten méltatni azokat, akiket kivételes képességeik az ország legnagyobb értékei közé emeltek fel; ámde az egyeseknek, bár a legkiválóbbaknak is dús érdemeinél hasonlíthatatlanul becsesebb nemzeti köz­kincs az az egységes és össszhangzatos munkateljesítmény, amelyet a nagyobbak és kisebbek együtt a Rend fegyelme és egységes célra törekvő hűséges hivatásszolgálata által végeznek. Saját hittudományi és tanárképző főiskoláján kívül öt középiskolában évente mintegy háromezer ifjú, szemefényei a magyar családoknak, készül elő a szebb magyar jövendőre, avval a lelkűkbe vésődő tudattal, hogy „a leckét az iskola adja fel, de az élet kérdezi ki". Tizenöt plébánián több mint hatvanezer hívőt nevelnek és oktatnak hithű katolikussá és önfeláldozó készségű, bátor, helytálló magyarrá. A jubileumi megemlékezések közül különösen megragadta lelkemet egyik volt ciszterci diáknak, mostmár tudós tanárnak és gimnáziumi igazgatónak következő megnyilat­kozása : „A szerzetesi, a liturgikus élet talán sohasem virágzott Zircen olyan buzgón, bensőségesen, mint napjainkban. A zirci Opus Deit oly természetfeletti lélek telíti, hogy aki ma szép, fenséges, az egyház szándékainak megfelelő istentiszteletet akar látni és aki felemelő zsoltározást, szabatos, lélekkel átjárt gregorián éneket akar hallani, bátran és a legszebb lelki élményekre számíthatva mehet Zircre. A reggeli konventmisében, a szent ténykedésekben közreműködő rendtársak felvonulásában, áhítatában olyan emléket kap a látogató, melynek hatása felér egy jól végzett lelki- gyakorlattal". E szószerint idézett résznek minden szavát, mint aki hónapokkal ezelőtt

Next

/
Thumbnails
Contents