Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942
25 de az iskola padjain keresztül is közvetíti a tömegek felé. Papja, tanítója és hirdetője egy új, egy szebb, egy boldogabb kor eljövetelének. — Az emberi értelem fénye mellett, az egyéni élet átalakításával, a szív és lélek legbensőbb érzelmeit szólaltatja meg, hogy komor századok elmúltával képessé tegye nemzedékét az eszmények iránti önzetlen lelkesedésre s az eljövendő reform-korszak termékeny és nagystílű élettevékenységére. — Az egri ciszterci rendház hivatástudata éppen abban csúcsosodott ki, hogy az erkölcsi és etikai törvények örökkévalóságának hirdetése mellett mindig dinamikusan és maradéktalanul bele tudott illeszkedni abba az eszmeáramlatba, amely a nemzet fiait egy szebb, egy jobb és egy teljesebb jövő felé vezető úton, mint koreszme eltöltötte. — Lelki és eszmei tanításaikért, nemzedékeket nevelő kultűrmunkájükért soha semmiféle ellenszolgáltatást nem kértek, nem kaptak; s talán éppen ez a magyarázata annak a határtalan elismerésnek és szeretetnek, ami e város minden rendű és rangú polgára részéről kiapadhaíatlanul és állandóan feléjük árad. — Ennek a határtalan hálának, elismerésnek és szeretetnek vagyok én ma a tolmácsolója, azzal a Renddel szemben, amelynek leki tevékenysége, érzelmi világa és szellemi hatása mindig csak Legy gondolatban csúcsosodott ki és csak egyetlen célt szolgált: hogy azon a kálváriás úton, amelyet az isteni Gondviselés a magyar nemzet számára kijelölt, a sasos légiók soha meg ne álljanak, el ne fáradjanak, az út mentén le ne üljenek, hanem előrehaladjanak a nemzeti dicsőség és nagyság felé. — Adjon az isteni Gondviselés a Rend működő tagjainak egészséget, akaratot s a megpróbáltatások súlyos óráiban sok-sok lelki erőt; ez ősi város annyi vérrel, könnyel’és bánattal megszentelt televényében nyugvó tagjainak pedig örök békét! A rendkívül nagyhatású megnyitó után Krisfon Endre püspök, nagyprépost, a város képviselőtestületének tagja tartotta meg ünnepi beszédét. — Azért adunk ma hálát Istennek és annak megünneplésére jöttünk most össze, hogy a magyarságnak a ciszterci lélekkel első találkozása óta nyolc évszázad lett immár a múlté. Élt még akkor Szent Bernát, korának legnagyobb egyházi dicsősége, és közvetlenül hatott még oly igen sokakat magával ragadó szelleme. — A ciszterci szellem akkor már messzeterjedően áthatotta Európát, amikor hazánkban is meghonosodott a fehér-fekete taláros ciszterci szerzetes, aki most már 800 esztendő óta magyar földmívelő, magyar oktatómester és magyar lelkipásztor. A titokzatos hajdanba visszaszálló elgondolással képzeljük el, amint 1142-ben II. Géza király és a cikádori apát először néztek egymás szemébe. A király bizonyára nem hallgatta el, hogy mit remél, mit vár az akkor már Európaszerte köztiszteletre érdemesült Rend magyarországi működésétől. És az apát bizonyára készséggel ígérte, hogy Isten segedelmével meg fognak tenni minden tőlük telhetőt. — És az első magyar ciszterci apátnak nagy örömünkre körünkben tisztelt most élő utódja Isten, ember előtt nyugodt lélekkel, sőt nemes büszkeséggel tehet bizonyságot, hogy a magyar történelemnek e hosszú folyamában tiszteletre méltó rendjük egyik legértékesebb kultúrtényezője volt a magyar életnek. Mert azóta ez a találkozás egyre tart, és a jóban, rosszban együtt átélt történelem mindinkább szeretetté melegedett. Szent Bernát szárnyalásával az örökkévalókat kereső lelkűk mihamar otthonossá lett a messze keletről idevándorolt, nem nagyon régen még pogány és elvétve itt-ott még pogánykodó nép között. Bőven akadt itt munkatere mindannak a tevékenységnek, amiben ez új szerzet fiai serénykedtek. Mindavval, amit magukkal hoztak, meg- gazdagitotíák és lelkibbé mélyítették az itt talált magyar világot. A XIII. században
