Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941
84 elvégezni. Felfogásunk szerint az iskolai minősítés akkor igaz és hű, ha a növendék egész egyéniségéről ad képet. Ezért kerülni törekedtünk a rideg számok után induló osztályozási módot, s ítéletünk megalkotásánál a tanuló lelki alkatát és a fejlődés különböző korszakaival együtt járó változásokat éppúgy tekintetbe vettük, amint nem hunytunk szemet az iskolai teljesítmény különböző fázisai, a haladás vagy hanyatlás előtt sem. Rajta voltunk, hogy szigorú következetességgel szoktassunk a kötelesség teljesítésére, s ezt értékeltük és jutalmaztuk is. A munkás, becsületes, kitartóan lelkiismeretes diák-egyéniséget megbecsültük, mert ezeket a jellembeli tulajdonságokat többre értékeltük a jótehetségnél. Az elbírálást lehetőleg egyforma mértékkel végeztük, nemcsak egyes osztályokon és tárgyakon belül, hanem az egész intézetben. 1 Tudjuk, hogy a gimnázium csak akkor és úgy válhafik a nemzeti elit kiválasztó iskolájává, ha megmarad eszményi célok szolgálatában, és nem engedi magát hivatásától eltávolítani. A hivatottnak látszok, a tehetségesek és jellemileg kiválók útját minden módon egyengetni kívántuk, a szellemileg kevésbbé erős, de szorgalmukkal és munkakedvükkel, becsületes kitartásukkal érvényesülni tudók nagy seregét szeretettel segítettük, csak a gimnáziumi tanulmányokra elégtelen lendületet mutatókat és a jellemileg megbízhatatlanokat kívántuk a nemzeti közösség érdekében fávoltartani. Azt a fent újólag hangoztatott — egyébként e helyen már ismételten kifejtett — és bíráló gyakorlatunkban megvalósított elvet, hogy a gimnázium a nemzeti elit kiválasztó iskolája, a fehefségmenfés érdekében megindított hivatalos mozgalom is igazolja. A tiszta magyar népi rétegeket feltétlenül tömegesen kell bevonni a magasabb művelődésbe legtehetségesebb egyedeik által. E feladat sikeres megoldása a széchenyies „nemzetiség“ fennmaradásának egyetlen útja, mivel a magát középosztálynak nevező társadalmi réteg nem mindig felel meg hivatásának akkor, amikor a sorsdöntő magyar problémák megoldásáról nemcsak szavakban, hanem tettekben kell dönteni. A tehetségmentő munkának kétségkívül vannak nagy nehézségei, és a helyes kiválasztás csak akkor lehetséges, ha megelégszünk az elérhető reális eredményekkel. Ezek talán nem olyan nagyok, mint ma sokan vélik, és hatásuk nem fog kézzelfogható gyorsasággal jelentkezni, de hogy mégis ez a tehetség-kutatás az egyetlen kivezető út a magyar társadalmi szakadékból a nemzeti élet szellemi és erkölcsi nagyságának a verőfényére, a csak kissé hozzáértők számára nem lehet kétséges. Bizonyos, hogy a tehetségeknek csak egy-kéf válfaja jelentkezik a tervezett kiválasztás korában (11-12 év), a képességmegállapító versenyvizsgák idejében, a többi képesség még szunnyad és csak a serdülés első szaka után vagy jóval később bontakozik ki.