Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941

6

voltak egymásra ható fejlődésének fokai, a többi szerzetes rendek mellett avagy ezek ellenében, az még fel nem oldott titok. A tudomány a magyar szellemi élet összefüggő alaprétegeinek térképezésével még nem készült el, s c válasszal mindmáig adósa a megszólalásra vágyó nyolcszáz ciszterci magyar esztendőnek.

Valami többnek, nagyobbnak és egyetemesebbnek kell annak lennie, ami a magyar földön a ciszterci géniuszt jelentette, mint amennyit eddig tudunk róla. Bármennyire történelmi arányú és értékű is mindaz, amit az a ciszterci mult a mezőgazdaság terén, általában a föld spiritualizáldsa és a lelkipásztorkodás körül annyi áldással véghezvitt, ez nem merítette ki szelleme képességeinek minőségét és kihatása terjedelmét. Ha egyelőre mindez talán csak megsóhajtott sejtelem is, de valahol a történelem rejtett mélységében élnie kell annak az egykor felvilágló bizonyosságnak, hogy az európai ciszterci lelkiségnek átfogóbb s magasabb irányú vonulata is elért hozzánk.

Nehéz elképzelni, hogy a magyar cisztercieknek — főleg a XIII - XIV. században — akkora tekintélyük lett volna, hogy mint pápai békebirák, teljes jogú pápai meghatalmazottak, szenttéavatást megbízottak, jogvédők, követségben járók, vizitátorok, a szentföldre induló keresztes hadak kísérői, az aacheni kegykápolna építői kényes és fontos szerephez jutottak a nélkül, hogy lelkiségükön ne ragyogott volna fel annak az új spirituális életformának megfogó varázsa és bűvölete, amelyet Szent Bernát teremtett meg, s amelyet halála évében — 1153-ban — 343 ciszterci monostor sugárzott ki magából Európában: Spanyolországtól Oroszországig, Norvégiától a Balkánig. Lehetetlennek gondoljuk, hogy amikor 1245-ben a rendi nagykáptalan előírja, hogy minden ország monostorai állítsanak fel egy hittudományi iskolát, majd 1387-ben elrendeli, hogy 12 szerzetesből egyet a párizsi főiskolára kell küldeni, sőt megvannak azok a szabályok, melyeket egyes — magyarországi — elöljárók is a párizsi egyetemre járó növendékeikhez intéztek, hogy mindezeknek éppen nálunk nem lett volna semmi visszhangja. Az lehet, hogy Párizs és Clairvaux szelleme között idővel éppen olyan lelki szakadék támadt, mint később Párizs és Assisi között. De hogy az egyetemi gondolat alól a ciszterci művelődés elvileg kivonta volna magát, avagy egészen elszigetelődött volna tőle, összeegyeztethetetlen az egyházi kultúra középkori méltóságával és helyzetével.

A ciszterci lelkiség különben sem zárkózott el csak a maga monostorainak szigorúan aszketikus keretei közé, s ezeken belül sem oltotta ki vagy bénította meg a lélek kibontakozásainak egyéni lendületét. A XII. századi rendi határozat: Poéta ex ordine statim eiieiendus, inkább aggodalom kifejezésének, mint végső tilalom törvényes érvényesítésének látszik. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a középkori liturgia középpontjában nem az Eucha- ristia, hanem a Passió Christi gondolata áll. Ennek az érzéskultusznak meggyökereztető elterjesztése pedig Szent Bernát érzékeny és szenvedő páto