Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941
7 száriak kitercbélyesedése. Az összehasonlító tudományos vizsgálatnak nem közömbös érdeklődésével kell arra is gondolnunk, hogy amikor a Fioretti felejthetetlen édességéi legendáiról beszélünk, ne feledkezzünk meg a ciszterci rendkezdetnek talán egy kissé józanabb, de irányító, müfajalapító legendacsokráról, az Exordium Magnum-ról. Ha pedig a középkornak minden eddigi kultúrák között a legeszményibb egységét tartjuk számon, aligha gondolhatjuk azt, hogy az átmeneti s a gótikus stílus csak csúcsiveinek égre csipkézödö magányos szépségeivel terjedt el a ciszterciek nyomán. Ugyanakkor vele kellett mennie és eláradnia mindenütt a ciszterci liturgikus könyvek új stilustörekvéseinck: a psaltériumoknak, graduáléknak, antiphonáriumoknak, misekönyveknek, nyelvnek és érzésnek is. Nem véletlen, hogy ezekből egy-egy adat, ha elszórtan is, de korjelzö tanúságerővel fel-felbukkan középkori világunkból s hitelesíti a magyar ciszterciek befogadó és áthasonitó műveltség- érzékét. A XIV. századtól kezdve, Mohácson át, a XVIII. század végéig tehát sokkal több és nagyobb érték pusztult el a ciszterciek összeomlott monostoraiban, mint csak anyagi kultúra. Ennek a régi fénynek emléke újul fel a XVIII. és XIX. században, amikor a fejedelmi figyelem és kegyesség Eger, Székesfehérvár, Pécs és Baja gimnáziumait bízza a ciszterciekre, hogy folytassák a szellemi élet megszakadt munkáját. Az a tény, hogy a ciszterci rend egy század alatt azt tette, amit legjobb tehetségével tudott tenni, önmagában is bizonysága annak, hogyha rejtetten is, ha némán is, de mindig lelki birtokában hordozta őseinek örökségét s magasabb szellemiségre vágyó igényét. Önálló pedagógiai rendszere nem volt, aminthogy a múltban sem alkotott magára szabott füozófiát. Viszont sohasem vesztette el azt a belső erejét, amellyel mindig meg tudott alkotni egy bizonyos szabad és rugalmas szintézist, telve lélekkel és korszerűséggel. Ezzel élte át a XIX. századot, melynek keretében termékenyen osztotta szét munkáját a föld, a katedra és az oltár szolgálata között, gyarapítva a rendi plébániák számát és új munka- területként felállítva a budai gimnáziumot. Fenntartotta és intenzívvé tette a mezőgazdasági élet művelődési gondolatát éppen úgy, mint ahogy hivatásából kialakította és egészebbé tette a század vezető eszményét: a tanárt. Azzal a hűséggel és szeretettel, amellyel gondozta a szántások rögét, nevelte fel a reá bízott ifjúságban s falvak lakóiban a hazafiúi érzés rendülctlen- ségét s az egyházias lelkűiét mindennél drágább szilárdságát. Ugyanekkor önmagából is folyton termelt ki értékeket. Kitűnő gazdákat, tudományt fejlesztő tudósokat, nagyszabású tanárokat, finom lelkimélységii szerzeteseket, szociális ihletésű és apostoli lendületű lelkipásztorokat az Egyháznak és a Hazának. Lesz-e még egy 800 éve e földön a ciszterci hivatásnak, — ez a jó Isten akaratának titka. A jubileum e fölségének megragadó áhítatában nekünk utódoknak az az egyetlen kötelességünk, hogy hálaadással boruljunk le a 800 esztendő időzsámolyára, megköszönjük az Úrnak, hogy eddig is szán