Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941

tizmust, amellyel napjaink emberének a legkényesebb kérdésekben meg kell küzdenie.

E téren végzett munkánkról szóló számvetésben nem kívánjuk külön fényezőként említeni a vallásos jellemnevelés és az ú. n. hazafias nevelés elemeit, mert egynek tudjuk keresztény magyar világnézetünket, s felbonthatatlannak érezzük katolikus magyarságunk öntudatát.

Az I. félévi módszeres értekezlet célkitűzésének megfelelően mind nevelő,'mind oktató munkánkban különös buzgósággal iparkodtunk fokozni a nevezeti öntudatot növendékeink lelkében, ébren tartani bennük a magyarság kárpáfmedencei küldetésének hivatásérzetéf, s ennek vállalására felkelteni szívükben a cselekvő kedvet. Azt kívántuk, hogy fiaink mindent azért tanuljanak, hogy legmagasabb fokra fejlesztett tudásukkal nemzetünk boldogulását, erősödését, gazdagodását és erkölcsi felemelkedését szolgálják; hogy tudjanak lemondani, áldozatokat hozni, mindig fegyelmezetten, józanul, mértékletesen, szerényen élni, becsületesen cselekedni, s ha kell, hősiesen viselkedni; hogy tanulják megbecsülni a magyar tudomány, erkölcs és művészet alkotásait; hogy tanulmányaik, olvasmányaik, egyéni érdeklődésük kielégítése közben ismerkedjenek meg nemzeti hőseinkkel, azok lelkületé- vel, jellemével, akár a harcmezőn, akár a nemzet vezetésében, szociális téren, iparban, kereskedelemben, tudományban vagy aszkeíikus lemondásukban és az ember örök céljának keresésében voltak nagyok. Cserkészfiaink gondosan előkészített portyázásaival kerestük az alkalmat, hogy közvetlen kapcsolatba juthassanak népünkkel, megismerjék szokásait, ősi foglalkozásait, játékait, dalait, díszítő művészetét, stb. Elvártuk és keményen megköveteltük minden növendékünktől, hogy gyakorolják magukat azokban az erkölcsi jellegű katonai, családi erényekben, amelyek a magyar szenteket és hősöket, a magyar katonanépet és a tiszta, keresztény hagyományokból élő magyar családot jellemzik.

Az A. C. mozgalmába kapcsolódva fokoztuk az erőkifejtést, amely- lyel már évek óta tervszerűen küzdünk a ferfelmes magyar bűn, a káromkodás ellen. Ezt a bűnt szokás mostanában a szociális elesettség és nyomor torzszülötfjének tekinteni, s elburjánzását elsősorban anyagi okokból magyarázni. Távol legyen főiünk, hogy elvitassuk: a nyomor „magna meretrix“, sok bűn szülőanyja. De épen mi, nevelők, tanúskodhatunk a mellett, hogy a káromkodás forrása elsősorban az erkölcsi léhaságtól megíépett, vallási közömbösségtől fakóvá koptatott, üres lélek, mert növendékeink nem nyomorfanyák vagy proletárfészkek szülöttei, hanem javarészt az élet naposabb oldaláról szárma- zottak, s köztük a tapasztalat szerint e bűn épen úgy tenyészik, mint azoknál, akikben a megpróbáltatások hallgattatták el a lélek finom

— 59 —