Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941

52 nyeinek. Ez a körülmény vagy elsietett szelektálásra, vagy igazi céljai feladására kényszeríti a gimnáziumot. Mindkét nehézség könnyen megszüntethető lenne akkor, ha az I. osztály tantervé e nehézségek tekintetbevételével újra készülne (elsősorban a latin nyelv mellőzésével), vagy pedig egy előkészítő osztályt kellene beiktatni az elemi iskola IV. osztálya után kizárólag azok számára, akik középiskolai tanulmányaikat gimnáziumban óhajt­ják végezni; ez előkészítés után léphetne csak a gyermek a nyolc­osztályú gimnáziumba. Ha pedig mindez megint csak a teher növelé­sének látszik, akkor mégiscsak az elemi iskolának kellene tekintetbe vennie azt, hogy tanítványainak jó része középiskolába készüli b) Tananyag. A tananyag részeinek kiválasztásában és csoporto­sításában két szempont vezetett bennünket: az egyik a lényeges műve­lődési anyag fontossága, a másik ez anyagnak a középiskolai törvényben is hangsúlyozott jelentősége a vallás-erkölcsi és nemzeti nevelés szem­pontjából. Az anyag összeállításában és kiválasztásában segítségünkre voltak a tanmenetek, az átadásban és feldolgozásban pedig az óravázlatok. c) A VKM 56.700/1941. sz. rendelkezése értelmében e helyen is említést teszünk arról a törekvésünkről, amellyel magyar nyelvünk tisztaságát megvédeni, a szép magyar beszédet, helyes ejtést fejleszteni iparkodtunk. A tanításban, énekoktatásban, ifjúsági egyesületekben növendékeink gyakori figyelmeztetésével, oktatással, a helytelen szokás iríogatásával végeztük ezt a munkát. Ifjúsági egyesületeink járatták a Magyarosan-í, s tanulóink kedvvel tanulmányozták azt. d) Munkáltató órák. Ä fizJkafanífás céljának megvalósítása érde­kében az 1936/37. iskolai év óta tartunk munkáltató órákat. Az osz­tályok nagy létszámára való tekintettel ezeket két csoportban, 2 egy­más után következő órában tartjuk. A feldolgozott részek a VII. osztály anyagából: 1. fényvisszaverődés és a síktükrök; 2. fénytörés és a törésmutató; 3. a domború lencsék törvényei és a nagyítás ; 4. a fény­források erősségének meghatározása; 5. az egyenletes mozgás meg­figyelése Mikola-csővel; 6. az ingamozgás; 7. a háromszög súlypont­jának meghatározása; 8. a levegő térfogatának és nyomásának össze­függése Meldes-csővel; — a VIII. osztály anyagából: 1. a mágneses erővonalak vizsgálata; 2. az elektrpmos áram Joule-féle hőhatása. A vegytanban ezidén először kísérleteztünk munkáltató órákkal, anyaguk a következő: a laboratóriumi eszközök megismertetése és ezek használatának elsajátítása mellett egyszerűbb kísérletek elvégzése. e) írásbeli dolgozatok. Az írásbeli dolgozatokat az előírt számban, az utasítások szellemében s azzal az értékeléssel írattuk meg, amely főleg az öntevékenység szempontjából illeti meg őket. A magyarnyelvi dolgozatoknál az élményszerűségre való törekvésen kívül az vezetett bennünket, hogy általuk is láttassuk: iskolánkban a magyar-tanítás az

Next

/
Thumbnails
Contents