Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937

44 a miskolci tanker, kir. főigazgatóság kívánságára a Felsőmagyarországi Tanügy 1938. évi 6. és 7. számaiban is megjelent Ágoston Julián dr., Baghy Osvái Erdélyi Guidó, Kádár Antal és Palos Bernardin dr. neve alatt.) Ekkor tette meg észrevételeit az igazgató azokra a megjegyzé­sekre, melyekkel a felettes hatóság bírálói a jóváhagyott tanmeneteket kísérték. Az értekezlet összeállította a II. félévi dolgozatok tervét, megállapította a munkaprogrammot; a tanári könyvtár őre bemutatta az újabban beszerzett módszertani és pedagógiai műveket; Pataki Vidor dr. ismertette Szántó Lőrinc: A magyar nyelv és irodalom taní­tása; Ágoston Julián dr. pedig Weszely Ödön: A korszerű nevelés alapelvei c. művét. Tobákos Kilií r. tanár „A tanár a diák szemében“ címen értekezett. — Az ellenőrző értekezleteken a tanulók megbírá- lásán kívül az igazgató osztálylátogatásai alkalmával szerzett tapasz­talataiból kiindulva módszeres irányítást adott; az I. félévben az osz­tályfőnökök alapos jellemzésben rajzolták meg osztályaik szellemi és lelki képét; s mindkét alkalommal szerepeltek könyvismertetések. (Az I. félévben: Gonda KereszfélyM. Keilhacker, Der ideale Lehrer nach der Affassung der Schüler; — Kádár Antal: Ch. Bühler, Az ifjúkor lelki élete; — Ocsvár Géza: Auífray—Huber, Don Bosco nevelési módszere; — Takács Tibor dr.: E. Otto, Didaktik und Methodik des neusprachlichen Unterrichts. A II. félévben: Varga Bennó -. Sebes Gy., A korszerű oktatás; — Wäger AtanázPefrich Béla, Modern nyelv­oktatás.) — Az osztályozó értekezleteken — melyeket az igazgató elnök­lésével az egy-egy osztályban tanító tanárok külön értekezletei előz­tek meg — tanítványaink tanulmányi előmeneteléről és magaviseleté­ről mondtuk ki köfelességszerű ítéletünket. — A záró-értekezleten munkánknak az évvégi összefoglalásokon kibontakozott eredményéről mondtunk bírálatot, a jutalmakat odaítéltük, az eredményt a célokkal összevetettük, az intézet teljes képét minden vonatkozásban felvázol­tuk, majd a jövő tanévet előkészítettük. Külön emlékezünk azokról az értekezletekről, melyeken felettes hatóságaink képviselői mondták el intézetünkre vonatkozó tapaszta­lataikat, véleményüket, észrevételeiket. Ezek a következők voltak: Kürti Menyhért dr. kát. középiskolai főigazgató az első hivatalos láto­gatásának végeztével tartott értekezleten az autonóm kaf. középisko­lák jogi állását ismertette, és szólt a tanár és igazgató hivatali fele­lősségéről. Ugyancsak először végzett nálunk hivatalos látogatást vitéz Ujváry Lajos, a miskolci tanker, kir. főigazgató helyettese; a látoga­tásakor szerzett tapasztalatainak közlésén kívül kifejtette a tanári munkáról vallott felfogását, melynek alapjai a hivatás-érzés és hiva­tás-szeretet s a belőle fakadó áldozatkészség. Szólt a nevelő munka lényegéhez tartozó szabadságról, majd bemutatta az intézet általános és részletes képét. — Harsányi Sándor latin-, Weszprémy Jenő rajz-

Next

/
Thumbnails
Contents