Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
77 dásf, gyónást és szentáldozást, s iskolai munkánk alapvetéséül nov. hóban két csoportban háromnapos lelkigyakorlatot is tartottunk tanulóinknak. Az alsó oszfályiaknak Tóth János dr. hiftanár, a felsősöknek Zemplén György dr. zirci hittudományi főiskolai tanár nyújtott a lelkűk igényeihez mért okos és szép szót. Nagy és szép munka volt, — nagy és szép köszönet értei A vallás-erkölcsi nevelésben a legdöntőbbnek a példaadás szerepét tartjuk. Nem feledhetjük el, hogy a középiskola tanulói mind olyanok, akik már a legelső osztályokban benn élnek a pubertást megelőző fejlődési szakban és még a legutolsó osztályban is benn állnak az adolescentia korában. Ily korban pedig csak egy igazán eredményes nevelői eljárás szokott érvényesülni: a nevelők élefpéldája. Ebből a szempontból szinte szimbolikusnak tűnik fel nevelő törekvéseink jellemzésére iskolánknak és templomunknak egybeforrt, elválaszthatatlan közelsége. S amint odasímulnak iskolánk falai Isten házának oldalához, úgy érthetők meg a tanári testületből áradó nevelőhatások abból a tényből, hogy mindnyájan nemcsak a katolikus életeszménynek hordozói, hanem a papi, szerzetesi tökéletesség egyéni birtokbavételéért küzdő férfiak vagyunk. Oltárnál és szószéken, tanári katedrán és kirándulásokon, cserkésztáborokban és ifjúsági egyesületekben is mindig ugyanazok akartunk lenni, akiknek egyéni életünkben lennünk kell: krisztusi tökéletességre törekvő, jóakaratú emberek. Meggyő- désünk, hogy ezzel tehettünk legtöbbet tanítványaink nevelésében. Végül említjük még az ifjúsággal való egyéni foglalkozást. Ennek több szempontból tapasztaljuk áldásos hatását. Bármennyire is jártas legyen a nevelő a különböző tanulótípusok között való elméleti eligazodásban, mégis számot kell vetnie a típuson belül az egyéni változatoknak sokaságával. Az egyéni vonások közvetlen megfigyelése a gyermeki lélek őszinte és leplezetlen felíárulása által pedig csak az egyéni foglalkozásban lehetséges. Igaz ugyan, hogy a pszihognózis művészet, de a jóakaratú, tapintatos és tájékozott, jártas közeledés a gyermek leikéhez akkor is fog nevelő eredményeket teremni, ha a nevelőben nincs is meg teljes mértékben a lélek megismerésének művészete. De a megfigyelésen és igazi megismerésen kívül — ami a nevelés alapja — más jelentőségét is tapasztaltuk az egyéni foglalkozásnak. Ilyen alkalmakkor mélyül el legjobban és válik a gyermeki lélekre igazán termékennyé nevelőjének hozzá való viszonya. Csak ha barátainkká tettük tanítványainkat, akkor tudunk cselekvő lelkesedést kiváltani lelkűkből az emberi élet eszményei iránt. Itt szilárdul meg legjobban az a hatalmas, végtelenbe táruló szellemi közösség, amelynek valamennyien harcosai vagyunk, akik hiszünk az emberi jóakaratnak és az Isten országának diadalmas jövőjében. És végül ily alkalmakkor nyílik a legkínálkozóbb mód bizonyos erkölcsi jellegű, szug-
