Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
78 geszfív nevelő hatások kiáraszfására. A négyszemközti érintkezésben a gyermek szinte lelki vezetőnek és jó barátnak ismerheti meg tanárait, lelkében megnövekszik a szeretet és tisztelet érzése irányukban és ezáltal előáll az előfeltétele annak, hogy teljes odaadással, készséggel nyisson utat a jószándékú nevelői befolyásnak. Ez a nevelői befolyás arra fog törekedni, hogy felszítsa a szemekben az akaraterőt, bizakodóvá és optimistává tegye nemes céljait illetőleg, és megszabadítsa a bátortalanság, félénkség, erkölcsi kicsinyhifűség gátlásaitól. Ezek a meggondolások vezettek bennünket akkor, mikor nemcsak a hifíanár, hanem a többiek is és elsősorban az osztályfőnökök, nemcsak a szükséges rendkívüli esetekben, hanem rendszeresen minden tanulóval egyénileg is foglalkozni törekedtek. S ebbeli szándékunkban segítségünkre voltak maguk a fiúk, akik bizalommal s őszinte szívvel keresték fel saját kezdeményezésükből is tanáraikat nehézségeikben, problémáikban, tanácstalanságukban, ügyes-bajos dolgaikban. Amint a vallás-erkölcsi nevelés nem szakítható ki a nevelési folyamat egészéből és nem végezhető „részekben“ és külön feladatok megoldásával, — úgy lényegében az egész nevelés nemzeti nevelés is. Mi sem úgy fogtuk fel, mint valami különálló tevékenységet, hanem úgy, mint nevelői hivatásunknak az előzővel egybeforrott, osztatlan célját és értelmét. Nem elégedhettünk meg azzal, hogy csak hazafias ünnepségeken eszméljenek fiaink a hazára. Számunkra a magyarság nem tetszetős jelszó, nem pillanatnyilag aktuális érzés vagy hangulat, hanem hivatás és élefsors. Ezért törekedtünk arra, hogy mindennapi munkánkban, de különösen a nemzeti irodalom, történelem és földrajz tanításában megismertessük tanítványainkkal a magyar népből és földből kisarjadí értékeket; hogy megszerettessük velük a megismert értékeket és hagyományokat; hogy váfíalfassuk velük azokat a kötelességeket s áldozatokat, melyeket a közös nemzeti célok és eszmények szolgálatában valamennyiünknek viselnünk kell, és kifejlesszük jellemükben a magyar életsorshoz, a történeti magyar kultúrához és nemzet-hivatáshoz való törhetetlen hűséget és megalkuvás nélküli ragaszkodást. S akár a nemzeti múlt vagy kultúra nagy eseményeiről emlékeztünk, akár a nemzeti zászló előtt tisztelegtünk, akár ünnepeltünk vagy dolgoztunk, azon voltunk, hogy cselekvő és bízó erőkké, áldozatos készségekké váltsuk át mindazt, ami fiaink lelkében nemzeti kultúra és hagyomány, ereikben hősi lobogássá magasztosult kemény magyar vér, törekvéseikben munkás és harcos hivatás-tudat. 5. Kirándulások. A nevelés-oktatás hármas feladatának, a festi, értelmi és erkölcsi célnak szolgálatába állítottuk a tervszerűen rendezett kirándulásokat is. Ami az elsőt illeti, elegendő csak a módra emlékeztetnünk, ahogyan végbe szoktak menni. A közelebbiek rendszerint a turisztika örömeivel és fáradságával, de a távoliakban sem