Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
76 sem olyan miliő-hatásokról, melyek esetleg tudatosan gátolják a gyermek lelkében a vallás-erkölcsi ideálok hatékony megtelepedését, hanem csak arról a vallási közönyösségről és erkölcsi nívótlanságról, mely igen gyakran körülmossa gyermekeink életét. Ezek miatt kell teljes erővel az iskolának is részfvennie a vallás-erkölcsi nevelésben, hogy legalább megkísérelje ellensúlyozni és közömbösíteni a társadalom és család igen sokszor aggasztó dekrisztianizálódását. A magunk részéről különös ambíciónknak tekintettük, hogy minél sikeresebben és lelkesebben munkáljuk tanulóink valláserkölcsi egyéniségének kifejlődését. Ennek a munkának van számunkra egy hivatalos, mondhafnók tantervi kerete is: a vallás-oktatás. Önkéntelenül felvetődik a kérdés: Beszélhetünk-e olyan értelemben vallás-tanításról, amilyenben a nyelvi-, fizikai vagy akár zenetanííásról beszélni szoktunk? Ilyen értelemben „tanfárgy“-e a vallástan? Nem 1 Márcsak azért sem, mert minden más tanítási anyagnál a befogadó alanynak a tárgyhoz való viszonya a döntő, a vallástannál pedig a befogadó alany nem valamely ismeretanyaggal, hanem az Abszoluíummal, Istennel lép vonatkozásba, s azért még a metodikája is a többi „tantárgyitól eltérő kell hogy legyen. Természetes, hogy a katolikus vallás-tanítás nem mondhat le a racionális-intellektuális alapvetésről, de mint a nevelés eszköze csak az lehet a feladata, hogy Isten tekintélyének elfogadására és az egyéni életnek Isten törvényei előtt való meghódolására vezesse az emberi szellemet és lelket. (H. Hefele, Die römische Wirklichkeit, Wiederbegegnung von Kirche und Kultur). Ezért törekedtünk tanítványaink lelkében élménnyé és életté tenni a vallásosságot, megértetvén velük, hogy nem maradhatnak meg csupán a helyes út ismeretében, hanem Isten akaratát cselekedniük is kell. Ä pozitív vallásos nevelésben három fényezőt hangsúlyoztunk különösképen: a szoktatást a példaadásf és a gondjainkra bízottakkal való egyéni foglalkozást. Igazat adunk Göttlernek (System der Pädagogik, 1927.), aki helyesen mutat rá a gyakorlás és szoktatás jelentőségére a vallás-erkölcsi nevelésben. Ezért a szükségesség meggyőződésével teljesítettük mindazt, amit az Egyház parancsa, a Ciszterci Rend iskoláinak vallásgyakorlati hagyományai előírnak: vasárnaponként a templom szószékéről felhangzottak az exhortációk, buzgó lelkesedéssel működtek intézetünkben a vallásos egyesületek, ápoltuk a missiók iránti tevékeny, áldozatos érdeklődést, be-bekapcsolódtunk Egernek, ennek az érseki székhelynek külső, ünnepélyes, vallásos megnyilatkozásaiba, hódoltunk Istennek a liturgia és az egyházi ének és zene szimbolikus, közös nyelvén, és fiúi rajongással köszöntöttük májusi estéken hazánk és rendünk Nagyasszonyát, a Boldogságos Szüzet. Kerestük és gazdagon ittuk az Élő Vizek forrásait: az imádságot, szentmisehallgatást, szentségimá-
