Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
40 foglalójuk alkalmából üdvözöltük, bizalmunk és teljes munkakészségünk kifejezésével e helyen is megismételjük. Ügymenet. Az iskolaévet szept. 8-án ünnepélyes Veni Sancté-val nyitottuk meg. Ezt megelőzőleg és követőleg a nm. VKM. 139/1935. V. 1. sz. rendelete igazította naptárunkat. Szept. 3—5. napjain a javító-, pótló- és magánvizsgálatokat rendre elvégeztük; 6-án és 7-én pótlólag beírtunk; 9-én az osztályfőnökök elrendezték osztályukat s tanítványaikkal osztályonként megismertették az intézet rendjét és fegyelmét; s végül 10-én megkezdtük a rendes munkát. Az igazgató e napon, az utolsó tanítási órában, egybegyüjtötte a tanulókat, s hozzájuk jóra és munkára buzdító beszédet intézett. A biztosan megindult s egyenletesen folyt munkában zavart az egész év folyamán semmi sem okozott; tehát sem az eredeti tárgy- felosztáson nem kellett változtatnunk, sem új órarendre nem volt szükségünk. Az évet befejező hittanvizsgálat és évvégi összefoglalások a VIII. osztályban május 9—13. napjain, az érettségi írásbelik 15—18., a szóbelik jún. 2—9., a magánvizsgálatok jún. 2—4. napjain voltak; az I—VII. osztályokban a hiífanvizsgálatokat és összefoglalásokat jún. 15—20. napjaiban tartottuk meg. A hittanvizsgálatokon Novak Sándor apát-kanonok úr, az érettségi szóbeli vizsgálatokon Bayer Róbert mezőkövesdi reálg. igazgató, tanügyi főtanácsos úrnak, mint miniszteri biztosnak, jelenlétében Schmidt Mihály magyaróvári kegyesrendi reálg. igazgató úr s végül a magánvizsgálatokon Róder Pál középisk. igazgató, tanügyi tanácsos, középiskolai szakelőadó úr elnökölt. — Az évet ünnepélyes Tedeum-mal és záróünnepéllyel, amelyen az igazgató a szülők előtt „Bizonyítvány és élet“ címen értekezett, a nm. VKM. 33.455/1936. V. 1. sz. rendeletére jún. 25-én zártuk be. A tanulók száma. Ez egyik legnehezebb pont évi beszámolónkban, mert emlékünkben felújul a múlt beírásra felvonult I. osztályi szülők tömegostroma, esengése s a be nem jutottak keserűsége; a többi osztályban a nehány megüresedett helyről kimaradt s csalódott pályázók bizonytalankodó panasza; de azért is, mert már egészen közel tudjuk azt a napot, amelyen az eddig tapasztaltak megismétlődésétől kell félnünk. Nem nagy könnyebbség nekünk, hogy a nm. VKM. az egri gimnáziumban az egy-egy osztályra felvehető tanulók számát ezentúlra is meghagyta a régi 60-ban (általában csak 45 lehet a létszám); az sem segít rajtunk, hogy ennyi tanuló részére valamennyi osztályban egészségi s pedagógiai szempontból is kifogástalanul bőven van férőhely. A jelentkezettek száma minden osztályban több, mint amennyit lehet és akarunk felvenni. Egy pillantás a statisztikára szemlélteti az állapotot. Az 531 beírt tanuló úgy oszlott meg, hogy belőle minden osztályra több jutott 60-nál (a számfeletíi