Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934

22

Komoly elhatározással készüljetek itt az élet pályájára, fogadjátok meg azokat a bölcs tanácsokat és intelmeket, amelyeket tanáraitok szájából hallotok. Hiszen ő nekik nincs más gondjuk, mint az, hogy belőletek embert, a többinél kiválóbb embert faragjanak; hogy ellássanak benneteket tudással és felvértezzenek az élet küzdelmeire a legnemesebb erényekkel. Ha az életbe kikerültök, akárhová vet benneteket a sors, sohase felejtsétek el, hogy kiknek köszönhetitek mindazt a tudást, ami átsegít az életen és mindazt a nemes érzést, ami boldoggá fesz benneteket.

Mi még egy boldog korszakban végeztük iskolánkat. Mikor érettségit tettünk, akkor a nemzet már készült az ország ezeréves fennállásának megünneplésére, és a legkisebb felhő sem mutatkozott a láthatáron, amely a közeledő világrengető vihart jelezte volna. Ujjongva ünnepeltünk és boldog elbizakodottsággal tekintettünk a jövendőbe, a második ezredévbe. El se tudtuk képzelni, hogy valaha máskép lehessen, hogy jöhessen olyan idő, amikor Szent István palástját hét felé vágják és abból csak egy töredéket hagynak meg a magyarnak. S íme, ma itt vagyunk. Ezeréves országunk szétdarabolva, véreinknek, és a hozzánk szító megtévesztett nemzetiségeinknek milliói idegenek rabságában sínylődve.

Fiatal Barátaim! Sokszor felmerül az a marcangoló vád — sajnos, nemcsak ellenségeink szájából, de magyarokéból is, akik azt hiszik magukról, hogy ők a nemzet élő lelkiismeretét képviselik —, hogy magunk vagyunk oka bukásunknak, megérdemeltük sorsunkat, mert elnyomtuk nemzetiségeinket. Én, aki hivatásomból kifolyólag, de szívem sugallatát követve is, évtizedeken át tanulmányoztam a nemzetiségi kérdést, az országot végig, de különösen a nyelvhatárokaf, szinte faluról-falura beutaztam, a nép fejlődés-történetét alaposan ismerem, a meggyőződés egész hevével kiáltom nektek: Nem igaz, százszorosán nem igaz az a vád, hogy mi elnyomtuk volna nemzetiségeinket.

A történelem bizonyítja, hogy a török uralom előtt itt egy egységes magyar nemzet töltötte ki a Kárpátok medencéjét le az Aldu- náig. Ha a török uralom nem jött volna, ma itt egy negyvenmilliós magyarság állana átförhefetlen falanxként a Kárpátok bástyájától védve. A mi tragédiánk tulajdonképen Mohácsnál kezdődik. Mi védtük meg a Nyugatot a pogányság elsöprő áradata ellen, és e közben elpusztultunk. A Mátyás-korabeli négymillió magyarból a 18. század elejére már csak egymillió maradt. Michelet, a franciák nagy történetírója mondja rólunk: „Mikor fogjuk leróni az adósságunkat az áldott nemzet iránt, mely Nyugatot megmentette?' Hát szépen lerótták! Hiába érveltünk a béketárgyaíáson igazunk mellett, hogy nemzetiségeink legnagyobb részét a török uralom alatt és után részint mint menekülőket, részint mint a néptelen területekre jövő békés települőket magunk