Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
23 fogadtuk be vendégszeretőleg: ugyanazon jogokban, sokszor még több jogban részesítettük, mint saját véreinket; hogy semmi módon nem nyomtuk és nem magyarosítottuk el őket, mert hiszen akkor milliónyi számban nem léteznének, a világ hatalmasságai győzelmi mámorukban vakok és süketek voltak. Inkább hallgattak azokra a gálád vádakra, miket irigy ellenségeink súgtak a fülükbe. A béketárgyalásokról kiadott hatalmas kötetek tanúskodhatnak arról a szizifuszi munkáról, amelyet akkor végeztünk, hogy igazunkat bebizonyítsuk. Szerénytelenség nélkül mondhatom, mert hiszen ott is meg van örökítve, ebben a munkában nekem is nagy részem volt. Minden hiábavaló volt. Iratainkat el sem olvasták, érveinket meg sem hallgatták. Sorsunk már előre el volt határozva. Keserű szájízzel teszem fel a kérdést: Ha kétszáz esztendő alatt, ami rendelkezésünkre állt, tényleg tűzzel-vassal elmagyarosííoífuk volna nemzetiségeinket olyan eszközökkel, amiket most az elszakított területeken véreinkkel szemben alkalmaznak, vájjon lett volna-e ok Magyarország feldarabolására ? Azon a címen, hogy nyelvrokonokat szabadítanak fel, elvehettek volna-e csak egy falut is tőlünk? Kétszeresen büntettek bennünket: büntettek bennünket vitézségünkért és véráldozatainkért, hogy megmentettük őket, a Nyugatot, és büntettek jóságunkért és nemes szívünkért, hogy vendégszeretőleg befogadtuk az idegeneket és velük testvériesen bántunk. Mondhatja-e ezek után valaki, hogy a mi hibánkból veszett el Magyarország ? De mintha derengene a láthatár. Mind több jel mutat arra, hogy a legnagyobb nemzetek kezdik belátni tévedésüket. Arcuk már kezd pirulni a szégyentől és az igazságtalanság érzetétől, de nyíltan még nem merik bevallani, hogy a mi részünkön van az igazság. Új nemzedéknek kell felnőni, amely a felvilágosítás szerepét átveszi tőlünk. Ti vagytok ez az új nemzedék, fiatal Barátaim! Ha majd a mi ajkunkon megfagy a szó és kezünkből kihull a toll, vegyétek át utolsó lehelletünkef és ragadjátok meg a kezünkből kihulló tollat. Folytassátok ezt a felvilágosító munkát és ha azzal sem sikerül, akkor vérrel, vassal és könnyel, de szerezzétek vissza boldog Nagy-Magyar- országot! Török Konstantin egykori tanárunknak és önképzőköri elnökünknek szavaival fejezem be beszédemet. 1894. március 15-én, tehát abban az évben, amikor mi érettségit tettünk, mondotta beszéde végén: „És Te, édes nemzetem Géniusza, virrassz felettünk, hogy újabb ezredév is örökségünk legyen!“
