Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1933
6 koncepciók iránt is, de e nemű tevékenysége is szoros kapcsolatban maradt az iskolával vagy, mint lélekmunka, szépen simult hozzá. Tankönyveiben didaktikai elveit érvényesítette, hírlapi cikkeiben pedagógiai felfogását népszerűsítette. A tanári renddel való kapcsolatát az „Orsz. Középiskolai Tanáregyesület“-ben és a „Tanárok Nemzeti Szövetségéiben viselt igazgatósági tagsága mutatja, kaf. hitéről pedig mint a „Kát. Középiskolai Tanáregyesület“~nek éveken át nagy tisztelettel övezett elnöke s mint az Egyházi Tanácsnak és iskolaszékének tagja tett vallomást. S amíg a középiskolai tanárok egyetemének érdekét a Kansz-ban képviselte, kát. tanártársainak javára végzett nagy szolgálatait hálát fakasztóan az ő elnöksége alatt épült Szent Gellérf- kollégium, a kát. középiskolai tanárok egyetemi tanulmányokat végző fiainak otthona és a fenntartását biztosító bérház hirdeti. Mindezek ismeretében természetesnek tartjuk, hogy a felsőbbség kitüntető figyelme ismételten is felé fordult: először 1917-ben, amikor miniszteri, s 1934-ben, amikor a „Signum Laudis“ látható jelében kormányzói elismerés mondott ítéletet e szép, hasznos és értékes életpályáról, amelynek intézetünkben nemcsak emléke fog élni, de tovább fognak élni, állandóan fognak hatni és áldásosán fognak gyümölcsözni az ő tettei és szavai, amelyek beíródtak a mi munkás lelkűnkbe. Kürti Menyhért dr.