Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1932
51 mondja: „Magad felé rendeltél bennünket Uram és nyugtalan a mí szívünk mindaddig, míg csak Benned meg nem nyugszunk. (Vallomások I. 1).“ „Nagyon fontos tehát, hogy a nevelést illetőleg ne tévelyegjünk és el ne tévedjünk a végső céltól, ahová minden nevelésnek szükségképen irányulnia kell. Mivel minden nevelésnek csak az lehet az értelme, hogy az ember törekedjék a felé az eszmény felé, amelyet, mint a Teremtőtől számára kitűzött végső célt, ebben az életben el kell érnie, nyilvánvaló, hogy nem lehet igazi nevelés az a nevelés, amely nem teljes erejéből iparkodik ez után a végső cél után. Épen ezért a dolgoknak az Isten gondviselésétől meghatározott mai rendjében — vagyis azáltal, hogy magát Egyszülöttében kinyilvánította és Ez magát útnak, igazságnak és életnek mondotta, — teljes és tökéletes nevelést csak a keresztény nevelésben lehet adni.“ Az ilyen célú nevelésnek eredményét az állam szempontjából Szent Ágoston élet-igazolta megállapításai láttatják: „Akik azt állítják, hogy Krisztus tanítása az állam ellen van, azok mutassanak olyan hadsereget, amilyenné Krisztus tanítása alakítja a katonákat; mutassanak olyan férjeket, olyan feleségeket, olyan szülőket, gyermekeket, olyan urakat, olyan szolgákat, olyan királyokat, olyan bírákat, olyan adófizetőket és olyan adószedőket, amilyeneknek a keresztény tan szerint lennünk kell és aztán merjék mondani, hogy a keresztény tan ellenkezik az állammal. Ne szégyeljék megvallani, hogy a keresztény tan igenis nagy hasznára válik az államnak, ha parancsainak engedelmeskedünk. (Epist. 138).“ A mi szemünk előtt a nevelésnek mindig ez a célja lebegett s a szívünket ennek a nevelésnek szükségszerű eredménye hevíti. Erre a célra s ezért az eredményért dolgozunk intézetünk hagyományos szellemében. Az embercsemetéből jó keresztényt iparkodunk formálni s ugyanakkor jó polgárrá is akarjuk alakítani. Nem elégedhetünk meg tehát a sajátos vallási gyakorlatokkal, amelyek az isteni kegyelem forrásaihoz: az imádsághoz, a szentmisehallgatáshoz s a szentségekhez vezették és szoktatták gyermekeinket, hanem arra is törekedtünk, hogy tanár-szívünket is állandóan az isteni kegyelem melegítse és • ennek termékenyítő erejével az elméleti ismeretek minden magától kínálkozó elemét felhasználjuk a gyermeki léleknek a világ végtelenül bölcs Teremtőjéhez való felemelkedésére. XIII. Leó pápa „Militantis Ecclesiae“ c. enciklikájában a tanárnak épen ezt a hivatását hangsúlyozza, amikor ezeket mondja: „Az ifjakat nemcsak bizonyos órákban kell tanítani a vallásra, hanem az egész oktatást át kell járnia a jámborság szellemének. Ha ez hiányzik, ha nem ez a szellem hatja át az oktatót és a tanulók lelkét, akkor az ilyen tanításból kevés haszon, sőt igen sok kár származik.“ — A mi munkánk ennek a felfogásnak 4*
